Terrorizmus

Négy és fél évet kapott az az orosz egyetemista lány, aki csatlakozni akart az Iszlám Államhoz

A 19 éves lány Törökországon keresztül akart Szíriába szökni, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez.

2016.12.23 07:05MTI
Fotó: TASS

Négy és fél év börtönbüntetésre ítélte egy moszkvai bíróság csütörtökön Varvara Karaulovát, akit tavaly tartóztattak fel Törökországban, ahonnan Szíriába akart átszökni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez.

A lányt terrorista szervezethez való csatlakozás kísérletének vádjában találta bűnösnek a bíróság.

Varvara Karaulova tavaly május végi eltűnése óriási sajtóvisszhangot váltott ki Oroszországban. A neves Moszkvai Állami Egyetem (MGU) hallgatója áttért az iszlám hitre, szülei tudta nélkül vásárolt egy egyirányú repülőjegyet és Isztambulba utazott, hogy miután átszökött Szíriába, feleségül menjen az IÁ egy tagjához, akivel az interneten ismerkedett meg és esett szerelembe.

Az akkor 19 éves lányt azonban júniusban feltartóztatták Törökországban, majd repülővel visszavitték Oroszországba, ahol büntetőeljárás indult ellene.

Az ügyészség - mivel a lány nem hajtotta végre a bűncselekményt, azaz nem sikerült a terrorszervezethez csatlakoznia - a kérhető 10 év helyet végül 5 év szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól.

Varvara ügyvédje közölte: fellebbeznek az ítélet ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.