Clinton vs. Trump

Ezt gondolja az FBI a hackertámadásokról

Egyetért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) abban, hogy az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások célja az volt, hogy ártsanak Hillary Clintonnak, és Donald Trump nyerje az elnökválasztást.

2016.12.17 12:07MTI

Így most már a CIA és a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság mellett az FBI is úgy gondolja: igenis Oroszország állt a demokrata párt és a Clinton-kampány vezetői ellen végrehajtott kibertámadások mögött.

A The Washington Post című tekintélyes amerikai napilap pénteken arról is beszámolt, hogy a CIA-t vezető John Brennan egy olyan feljegyzést küldött körbe, melyben az áll: “erős egyetértés alakult ki közöttünk az orosz beavatkozás léptékéről, természetéről és szándékáról”. Az FBI egyelőre hivatalosan nem kommentálta az értesülést.

Republikánus párti képviselők közben arra panaszkodnak, hogy a hírszerzés nem tájékoztatja őket elég kimerítően arról, hogy mit találtak az ügyben. Egy kormányzati tisztviselő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kongresszus és a két hírszerzési bizottság vezetői tájékoztatást kaptak a CIA nyomozásának eredményeiről. Ennek ellenére Devin Nunes, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, aki Trump csapatának is tagja, azt követeli, hogy a teljes bizottságot tájékoztassák. A kormány szerint érzékeny információk esetén az a bevett gyakorlat, hogy a bizottságok és a kongresszus vezetői kapnak tájékoztatást.

A Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság emellett azt tudatta, hogy hivatalosan semmilyen információt nem adnak ki, amíg le nem zárul az a vizsgálat, melyet a héten Barack Obama leköszönő elnök rendelt el az ügyben.

Az amerikai politikai elit és a közvélemény egy nagyon fontos embert kivéve egyébként egyetért abban, hogy Oroszország áll a hackertámadások mögött, a szándékokról volt eddig leginkább vita. Donald Trump az egyetlen, aki ezt megkérdőjelezi. Ő maga egyébként egy interjúban a múlt héten elárulta, hogy a korábbi elnökökkel ellentétben nem hallgatja meg nap mint a nap a hírszerzési tájékoztatókat, csak hetente egyszer.

“Tudja, én egy okos ember vagyok. Nem kell, hogy minden nap elmondják nekem szóról szóra ugyanazt” – magyarázta Trump, s mondandójának lényege az volt, hogy bármikor elérhető, szóljanak akkor, ha változik valami.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.