Moszul ostroma

35 ezer gyerek menekült el Moszulból

A gyerekek részét képezik annak a 93 500 menekültnek, aki elhagyta a várost, míg százezrek döntöttek úgy, hogy otthonaikban maradnak.

2016.12.13 21:17MTI

Mintegy 35 ezer gyerek menekült el az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet uralma alatt lévő Moszulból, mióta az iraki kormányerők és az őket támogató, Washington vezette koalíció hadműveletet indított október közepén a város visszafoglalására - jelentette kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Peter Hawkins, a szervezet iraki képviselője szerint a gyerekek részét képezik annak a 93 500 menekültnek, aki elhagyta a várost, míg százezrek döntöttek úgy, hogy otthonaikban maradnak. ”A gyerekek bármely konfliktus vétlen áldozatai, de ebben a konfliktusban a legártatlanabbak az áldozatok” – mutatott rá Hawkins.

Ostrom (Fotó: MTI/AP/Hadi Mizban)

Az UNICEF képviselője nem tudott pontos számot mondani, hány gyerek vesztette életét a hadművelet kezdete óta, ugyanakkor elmondta, hogy némelyikükkel orvlövészek végeztek. ”Tudunk arról, hogy az ivóvízért sorban álló gyerekek célpontok voltak. Láttam egy felvételt ma reggel egy gyerekről, akit egy orvlövész lőtt agyon, miközben vízért állt sorban” – mondta Hawkins. Az UNICEF dolgozói ivóvizet és egyéb egészségügyi ellátmányt osztanak a gyerekeknek, illetve kanyaró és gyermekbénulás elleni oltóanyagot adnak be nekik.

Az iraki különleges egységek időközben mélyebbre hatoltak a város keleti negyedeibe, elfoglalva a Faláh nevű negyedet hétfő este – mondta a hadsereg egyik illetékese. Az el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet szóvivője bejelentette, hogy a milícia a Moszultól nyugatra lévő, szíriai határon lévő területeket készül megtisztítani a szélsőségesektől, hogy a városból visszavonuló társaik ne tudjanak felszívódni a nehezen hozzáférhető, hegyvidéki térségben, amelyet aztán támaszpontként használhatnak ellentámadásaikhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.