Illegális bevándorlás

Tízezrek menekülnek Aleppó keleti részéből

Az Oroszország támogatását élvező szír kormányerők moszkvai tájékoztatás szerint a hét végére a város 93 százalékát ellenőrzésük alá vonták.

2016.12.10 21:30MTI

Folyamatosan menekülnek az emberek Aleppó keleti, még a felkelők kezén lévő részéből, amelyet körülzártak a kormányerők, az elmúlt két napban ötvenezren hagyták ott a városrészt - tudatta szombaton az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Igor Konasenkov szerint csak szombaton húszezren távoztak. A szóvivő arról beszélt, hogy a kormányerők felfüggesztették a hadműveleteket, hogy a civil lakosság elvonulhasson, de az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szervezet szerint továbbra is heves harcok folynak, s a kormányerők folyamatosan ágyúzzák a felkelők kezén maradt kerületeket.

Az Oroszország támogatását élvező szír kormányerők moszkvai tájékoztatás szerint a hét végére a város 93 százalékát ellenőrzésük alá vonták. Tíz ország külügyminiszterei közben Párizsban tárgyalnak az Aleppóban kialakult helyzetről. A megbeszéléseken öt nyugati ország, Törökország és négy arab ország külügyminiszterei, valamint az Európai Unió képviselője vesz részt. Meghívták Rijád Hidzsáb szíriai ellenzéki vezetőt és Kelet-Aleppó helyi tanácsának elnökét is.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az elsődleges cél az ágyúzás és a bombázások leállítása, hogy a civil lakosság humanitárius segélyhez juthasson. Ayrault bírálta Oroszországot. Azt mondta: az orosz hadműveletek inkább szolgálják a diktátor (Bassár el-Aszad elnök) hatalmának megszilárdítását, mint a terrorizmus elleni küzdelmet. Bejelentette egyúttal: az ellenzék kész feltételek nélkül ismét tárgyalóasztalhoz ülni. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta: nem számít konkrét eredményre, a felkelőknek viszont azzal kell szembenézniük, hogy ha elhagyják Aleppót, akkor valahol máshol fogják majd megölni őket.

John Kerry, amerikai külügyminiszter arra szólította fel a szíriai polgárháborús harcokban a hadsereg oldalán beavatkozó Oroszországot, “mutasson egy kis jóindulatot” a szombat este Genfben tartandó amerikai-orosz találkozón, hogy sikerüljön megállapodniuk a civilek és a lázadó harcosok szabad távozásáról az ostromlott Aleppóból. ”A harcosok (…) nem bíznak abban, hogy ha Aleppó védelmében hajlandóak lennének elvonulni, azzal tényleg megmentik a várost, ők maguk pedig sértetlenül és szabadon távozhatnak egy olyan helyre, ahol nem támadják meg őket azonnal” – magyarázta Kerry újságíróknak a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben álló országok párizsi találkozója után.

Oroszország és Aszad a jelenlegi helyzetben "olyan, győztes pozícióban vannak, amelyből mutathatnának egy kis jóindulatot" - tette hozzá az amerikai diplomácia vezetője. Aleppónak a szíriai fegyveresek erők által folytatott bombázását Kerry emberiesség elleni és háborús bűncselekménynek nevezte. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a BBC-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az Aleppóért folytatott küzdelem hamarosan véget ér, ám ez nem jelenti a szíriai konfliktus végét, de nagy lélektani jelentőséggel bír, ha a felkelők elveszítik a várost.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.