Puccs

Karatésok kértek menedéket Németországban

A júliusi törökországi puccskísérletet követő tisztogatások kezdete óta 35, diplomata útlevéllel rendelkező török állampolgár kért menedéket Németországban.

2016.12.11 00:30MTI

Egy török karateklub 11 tagja kért menedéket Németországban, miután a hatóságok leleplezték, hogy állításukkal ellentétben nem versenyre érkeztek Németországba - közölte szombaton a német rendőrség.

A 14 fős csoport pénteken érkezett Isztambulból Düsseldorfba, ám miután a rendőrség leleplezte őket, ketten felszálltak egy Törökországba tartó gépre, egyiküket pedig embercsempészet gyanújával őrizetbe vették. Tíz felnőttet és egy gyereket menekültügyi befogadó központba vittek. A rendőrség szóvivője arról nem adott tájékoztatást, hogy mire hivatkozva adták be a karatékák menedékkérelmet.

Októberben a német szövetségi belügyminisztérium arról számolt be, hogy a júliusi törökországi puccskísérletet követő tisztogatások kezdete óta 35, diplomata útlevéllel rendelkező török állampolgár kért menedéket Németországban. A német-török viszonyt az elmúlt időszakban több konfliktus is terhelte. Ankara tiltakozását fejezte ki, miután a német szövetségi parlament alsóháza a nyáron népirtásként ismerte el az örmények ellen az Oszmán Birodalom végnapjaiban elkövetett tömeggyilkosságokat.

Emellett Berlin többször bírálatot fogalmazott meg Ankarával szemben a júliusi puccskísérletet követő tisztogatások, tömeges letartóztatások, az igazságszolgáltatás függetlenségének és a sajtó szabadságának korlátozása miatt. Törökország viszont azzal vádolta meg Németországot, hogy az országban szabadon tevékenykedhet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.