45 embert letartóztattak

Nemzetközi szervcsempészhálózatot számoltak fel Egyiptomban

Negyvenöt embert, köztük orvosokat, nővéreket, közvetítőket és vásárlókat tartóztattak le.

2016.12.06 15:37MTI

Emberi szerveket csempésző nemzetközi hálózatot számoltak fel a hatóságok Egyiptomban - negyvenöt embert, köztük orvosokat, nővéreket, közvetítőket és vásárlókat tartóztattak le - közölte kedden az észak-afrikai ország egészségügyi minisztériuma.

A közlemény szerint a szervkereskedelemmel vádoltak kihasználták egyes egyiptomiak anyagi helyzetét, valamint néhány beteg szenvedését és szorult helyzetét, hogy hatalmas pénzösszegeket szedjenek ki belőlük. Az egyiptomi korrupcióellenes hatóság együttműködésével végzett nyomozás engedéllyel és engedély nélkül működő magánkórházakra és egészségügyi központokra összpontosított. A közlemény szerint ezekben a létesítményekben zajlottak a szervátültetések, illetve a szervek kioperálása.

Az említett egészségügyi létesítményeket bezárták, az érintett orvosok engedélyét pedig felfüggesztették. Egyes orvosok tekintélyes intézmények, mint például a Kairói Egyetem és az Ain-Samsz Egyetem orvosi karán dolgoztak. Az egészségügyi minisztérium közleménye nem tért ki arra, hogy mekkora pénzösszeget foglaltak le a nyomozás során, illetve mennyire volt kiterjedt a hálózat.

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy a szervkereskedelem tilos Egyiptomban, de a szegénység gyakran arra kényszerít sok egyiptomit, hogy eladják valamelyik szervüket, általában gazdag külföldieknek. Sajtójelentések korábban arról számoltak be, hogy szervkereskedők Európába jutni akaró afrikai migránsokat vettek célba, akik kétségbeesetten pénzhez akartak jutni, hogy kifizessék a Földközi-tengerre lélekvesztőket indító embercsempészeket. A Reuters nem tudta megerősíteni ezeknek a jelentéseknek a hitelességét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.