Franciaország

Fillon lesz a francia jobboldal jelöltje

Francois Fillon lesz a francia jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson.

2016.11.28 07:45MTI

Az első részeredmények szerint a volt miniszterelnökre az előválasztás vasárnapi második fordulójában részt vett francia állampolgárok 69,5 százaléka adta a voksát - jelentette be Anne Levade, a jobbközép Köztársaságiak választását felügyelő párthatóság elnöke.

Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 30,5 százalékkal végzett a második helyen.

A legnagyobb francia ellenzéki párt 10 228 választókörzetben rendezett előválasztást, amelyből eddig 2121-ban számolták össze az eredményeket.

Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt, amelynek első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én tartják.

Alain Juppé támogatásáról biztosította Francois Fillont a francia elnökválasztáson

Alain Juppé gratulált vasárnap este Francois Fillonnak a francia jobboldali elnökjelölt-állító-választáson aratott “nagyarányú győzelméhez”, és támogatásáról biztosította a jövő évi elnökválasztási kampányban.

“Gratulálok Francois Fillonnak nagyarányú győzelméhez, az előválasztás jó körülmények között zajlott, és amint arra elköteleztem magam előzetesen, ma este támogatásomról biztosítom Francois Fillont a (jövő évi) elnökválasztáson” – mondta Alain Juppé.

Nicolas Sarkozy volt államfő, aki az első fordulóban a harmadik helyen végzett, a Twitteren elsőként gratulált Fillonnak, és a teljes jobboldaltól a győztes támogatását kérte a 2017-es elnökválasztáson.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.