Illegális bevándorlás

Németországban felmentették az önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" tagjait

Felmentette hétfőn a wuppertali tartományi bíróság az egyenruhával való visszaélés vádja alól a Németország nyugati részén fekvő városban 2014-ben feltűnt önjelölt muzulmán "vallásrendőrség" tagjait.

2016.11.24 03:35MTI

A bíróság kiemelte, hogy nincsen olyan hatályos jogszabály, amelyre hivatkozva büntetni lehetne a hét vádlottat. Ügyükben a rendőrség sem talált bűncselekményre utaló elemeket, elmarasztalásuk így hiba lenne - húzta alá a tanácsvezető bíró német hírportálok beszámolója szerint.

A Spiegel Online hírportál értesülése szerint a wuppertali ügyészség fellebbez a felmentő ítélet ellen.

A bíróság először a per megindítását is elutasította, arra hivatkozva, hogy nem tűnik egyenruhának a vádlottak által 2014. szeptember 3-án este a wuppertali belvárosban viselt Shariah Police (saría rendőrség) feliratú, narancssárga láthatósági mellény, ezért a vád alaptalan.

Az ügyészség a döntés felülvizsgálatát kérte a düsseldorfi tartományi felsőbíróságtól. Arra hivatkozott, hogy a ruhadarab viselői azt juttatták kifejezésre a mellényen feltüntetett saría (iszlám jogrendszer) szóval, hogy kiállnak a muzulmán vallási előírásokért, a rendőrség szóval pedig jelezték, hogy érvényesíteni is kívánják meggyőződésüket. Továbbá a formaruha alkalmas volt arra, hogy a csoport félelmet keltsen megjelenésével, az ilyen riadalmat keltő, közösségellenes erődemonstráció pedig kimeríti az egyenruhával való visszaélés fogalmát.

A felsőbíróság végül az ügyészség álláspontját fogadta el, és a per lefolytatására utasította a wuppertali tartományi bíróságot.

A 25 és 34 év közötti férfiak perében nem szerepel a csoport vezetője, Sven Lau muzulmán hitszónok. Az ellene a wuppertali saría rendőrség ügyében indított eljárást vádemelés nélkül zárták le, mert egy sokkal súlyosabb ügy vádlottja lett: a tavaly decemberben őrizetbe vett szélsőséges iszlamista ellen pert indítottak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kötelékéhez tartozó, korábban an-Nuszra Frontként ismert szíriai Dzsabhat Fatah as-Samhoz közel álló Dzsais al-Muhádzsirún va al-Anszar támogatásának vádjával. Az ügyészség szerint a német férfi közvetítő volt a szíriai iszlamista csoport és a hozzá csatlakozni kívánó németországi szélsőségesek között, és harcosok mellett pénzt és hadi eszközöket is szerzett neki.

A Sven Lau vezette önjelölt erkölcsrendészek a világi államot elutasító - a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő - szalafista irányzat hívei. Mellényükben wuppertali játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg 2014. szeptember 3-án. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.

A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken a Shariah-Controlled Zone (ebben az övezetben a saría törvényei uralkodnak) felirat állt, és egyebek között az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük. Az eset országszerte felháborodást váltott ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.