Közlekedési baleset

Brutális vonatkatasztrófa: 80 halott, 600 sérült Kamerunban

A kameruni fővárosból, Yaoundéból a mintegy kétszáz kilométerre fekvő, tengerparti Doualába tartó személyvonat a fővárostól 120 kilométerre kisiklott és egy szurdokba zuhant. Fedélzetén akár 1300-an is utazhattak.

2016.10.24 14:36MTI

Nyolcvanra emelkedett a pénteki kameruni vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma - közölte a nyugat-afrikai ország közlekedési minisztériuma hétfőn, hozzátéve, hogy a katasztrófában mintegy 600-an sérültek meg.

A pénteki beszámolók még valamivel több mint ötven halottról számoltak be.

A kameruni fővárosból, Yaoundéból a mintegy kétszáz kilométerre fekvő, tengerparti Doualába tartó személyvonat a fővárostól 120 kilométerre kisiklott és egy szurdokba zuhant. Fedélzetén akár 1300-an is utazhattak.

"Attól tartunk, hogy az áldozatok száma jelentősen emelkedhet" - mondta Edgar Alain Mebe Ngo'o közlekedési miniszter. "Nem kizárt, hogy további holttestekre bukkanunk a roncsok között, és sokan vannak életveszélyes állapotban a kórházban" - tette hozzá.

Paul Biya kameruni elnök hétfőre gyásznapot hirdetett.

Helyi médiaértesülések szerint a balesetet a sínek siralmas állapota okozhatta. Az első vasútvonalakat még a német gyarmati uralom alatt, 1884 és 1916 között építették a közép-afrikai országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.