Moszul ostroma

Az ostrom alatt lévő iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Fájdalommal értesült, hogy a "szeretett" Irakban hidegvérrel gyilkolják az embereket, közöttük számos gyermeket is.

2016.10.23 15:30MTI

Az iraki Moszul városának lakosságához intézte szavait és imáját Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben.

Az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott beszédében a katolikus egyházfő drámainak nevezte az iraki lakosság helyzetét, külön kiemelve Moszul lakosait.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy "megrázó" az a vad erőszak, amely túl régóta az ártatlan lakosokat övezi akár muzulmánokról vagy keresztényekről van szó, vagy más nemzetiségek és vallások tagjairól.

Hangsúlyozta, fájdalommal értesült, hogy a "szeretett" Irakban hidegvérrel gyilkolják az embereket, közöttük számos gyermeket is. "Ez a kegyetlenség megindít és szavak nélkül hagy bennünket" - jelentette ki a pápa, aki közelségéről és szolidaritásáról biztosította az iraki lakosságot. Reményét fejezte, ki hogy a "kemény csapás" ellenére Irak erős és kitartó marad a biztonságos és békés jövőben bízva.

Ferenc pápa ezt követően némán imádkozott Irakért és Moszulért, s erre szólítva fel a Szent Péter téren levő hívőket is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.