Ostrom

Újabb offenzíva Moszulnál

Újabb offenzívát indítottak az iraki erők vasárnap Moszul közelében az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő város visszafoglalására indított átfogó hadművelet keretében.

2016.10.23 13:26MTI

A kurd pesmergák hajnalban két fronton indították el támadásukat Basíka közelében, s közben az iraki különleges egységek is arról számoltak be, hogy a Moszultól északkeletre fekvő város felé nyomultak előre, körbezárták Basíkát, s a település egy részét el is foglalták.

Irak 25 ezer embert mozgósított Moszul felszabadítására (MTI/EPA/Ahmed Dzsalil)

Irak 25 ezer embert mozgósított Moszul felszabadítására, amelyet 2014-ben foglalt el az Iszlám Állam. Az iraki csapatokat amerikai tanácsadók és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje is segíti.

Basíka közelében azonban a török haderő is jelen van egy katonai támaszponton, ahol szunnita és kurd katonákat készítettek fel Moszul bevételére.

Törökország azt hangoztatja, hogy ha síita fegyveresek is részt vesznek a város ostromában, akkor elszabadulhat a felekezeti erőszak a szunniták és a síiták között. Irak viszont kikéri magának, hogy Törökország behatolt a területére, és nem kér a török segítségből.

Ash Carter amerikai védelmi miniszter vasárnap Erbílbe érkezett, hogy Maszúd Bárzáni iraki kurd vezetővel tárgyaljon a moszuli helyzetről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.