Tragédia

Virágot akart szedni édesanyjának - halálra gázolta a vonat

Szerveit és szöveteit a szülők felajánlották transzplantációra, így a kisfiú halála több ember életét is megmentette.

2016.10.19 08:48ma.hu

Ethan Seccull - akit Jimmy-nek becéztek - mindössze három éves volt, amikor halálra gázolta egy vonat. Az orvosok mindent megpróbáltak megtenni, hogy megmentsék az életét, de nem jártak sikerrel. Szülei felajánlották kisfiúk szerveit, és létrehoztak egy szervezetet is, hogy felhívják a figyelmet a szervdonorok fontosságára. Ezzel állítottak emléket gyermeküknek.

Jimmy fotói körbejárták a világot, boldog kisgyerek volt, három évesen halt meg, a házuk mögött kóborolt, ott ütötte el a vonat és halt bele sérüléseibe.

Screenshot

Még 2011 szeptemberében történt az eset, a kertben játszott, ahol virágot szedett édesanyjának, bevitte neki a konyhába és azt mondta: "Nagyon szeretlek anyukám, virágot hoztam neked, mert olyan szépek mint te." Látva édesanyja meghatottságát és boldogságát, úgy döntött, hogy tovább gazdagítja a csokrot és kiment a kertből, a ház mögött futott a helyi vasút, és a sínek között mindig szép virágok nyíltak.

Testvéreivel - Riley és Tehya, akik most már 12 és 10 évesek - valamint egy kis barátjával, Amy-vel mentek ki a ház mögé. Ők ketten mentek ki a kerítésen és Jimmy megállt a sínek mellett.

Az anya hallotta, amint a vonat kétszer is kürtölt, azonnal tudta, hogy baj van, kirohant, látta hogy Amy sikít, de már semmit nem tehettek.

A kisfiú veséi és szívbillentyűi még aznap 3 életet megmentettek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.