Iszlám Állam

Erdogan: Törökország nem maradhat ki a moszuli hadműveletből

Törökországot azért akarják távol tartani a katonai beavatkozástól, mert meg akarja akadályozni, hogy Észak-Irakban az Iszlám Állam elleni küzdelem ürügyén egymásnak essenek a különféle muszlim felekezetek.

2016.10.17 14:14MTI

Törökország nem maradhat ki a moszuli hadműveletből, és ott ül majd a tárgyalóasztalnál is - hangoztatta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban.

Az államfő kifejtette: Törökországot azért akarják távol tartani a katonai beavatkozástól, mert meg akarja akadályozni, hogy Észak-Irakban az Iszlám Állam elleni küzdelem ürügyén egymásnak essenek a különféle muszlim felekezetek. Törökország szerint ugyanis a síita többség Észak-Irak etnikai összetételének megváltoztatását tervezi, és elkerülhetetlen az összeütközés a síita haderő és a helyi szunniták között.

Erdogan hangsúlyozta: a török-iraki határ 350 kilométer hosszú, és "kizárt", hogy Ankara kimaradjon az offenzívából.

Egy olyan beavatkozásért, amelyben Törökország nem vesz részt, nem is felelős - hívta fel a figyelmet.

Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes a minisztertanács hétfői ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a moszuli hadművelethez mintegy háromezer iraki szunnita önkéntes csatlakozott abból a közel négyezerből, akit a török haderő képzett ki és fegyverzett fel tavaly december óta az észak-iraki Basikában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.