Bankcsalási botrány

Lemondott a Wells Fargo, az amerikai nagybank hetek óta húzódó csalási botránya miatt

Sorozatos csalást követtek el, hogy azt mondhassák a részvényeseknek, hogy termékeik és szolgáltatásaik egyre növekvő keresletnek örvendenek.

2016.10.13 10:00MTI

Lemondott szerdán John Stumpf, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank, a Wells Fargo elnök-vezérigazgatója, a pénzintézet hetek óta húzódó csalási botránya miatt.

A San Franciscó-i székhelyű bankról szeptember végén került nyilvánosságra: sorozatos csalást követett el, hogy azt mondhassa részvényeseinek, hogy termékei és szolgáltatásai egyre növekvő keresletnek örvendenek. Ennek elhitetése érdekében a bank az ügyfelei tudta és beleegyezése nélkül, illegálisan számlákat nyitott, nemegyszer még olyan ügyfelek nevére is, akik pedig nem is tartoztak a kliensei közé.

A csalássorozatot szeptember eleje óta vizsgálták az illetékesek, s közben a botrány miatt zuhant a bank tőkepiaci értéke. A cég 5300 alkalmazottjától vált meg, szeptemberben pedig visszatartotta John Stumpf sokmillió dolláros célprémiumát.

Távozásakor a 63 éves Stumpf közleményt adott ki, amelyben kijelenti: "Úgy döntöttem, hogy a társaság érdekében félreállok".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.