Közel-keleti kilátástalanság

Ismét légitámadás érte az aleppói kórházat

Legalább két hordóbomba-találat érte szombaton az észak-szíriai Aleppó keleti, felkelők ellenőrizte negyedeinek legnagyobb kórházát.

2016.10.01 13:53MTI

Ezt közölte a Szíriai Amerikai Orvosi Társaság (SAMS) nevű segélyszervezet három nappal a kórházat ért előző légitámadás után.

“Két hordóbomba találta el az M10-es kódjelű kórházat, és vannak olyan információink is, amelyek szerint egy kazettás bombát is bevetettek” – mondta el Adham Szahlul, a kórházat működtető szervezet egyik munkatársa.

Az egészségügyi szakemberek csak kódnevükön említik az aleppói kórházakat, mert attól tartanak, hogy a kormányerők beszivároghatnak az egészségügyi hálózatba, vagy támadást mérhetnek a betegeket egyik intézményből a másikba szállító járművekre – mondta korábban egy aleppói orvos.

Az M10-es kórházat legutóbb szerdán érte légicsapás. Az intézmény munkatársainak elmondása szerint egy repülőgép kifejezetten a kórházra lőtt ki rakétákat, amelyek eltalálták a létesítmény oxigén- és az áramtermelő generátorát, illetve megszűnt az ivóvízellátás is a támadás következtében. Egy másik kórház, az M1-es alkalmazottai is arról számoltak be szerdán, hogy rakétatalálat érte intézményüket, és meghalt két súlyos betegük.

Mindkét kórház kénytelen volt bezárni kapuit, így az évek óta ostromlott észak-szíriai nagyváros keleti részén már csak hat kórház működik – közölte a SAMS. Adham Szahlul korábban kijelentette, hogy a szíriai légierő szándékosan a kórházakat támadta a kormányerőknek a város teljes elfoglalására indított hadműveletének keretében, “hiszen tudják, hogy ezek hol vannak”.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.