Bűnügy

Megtagadta a vallomástételt a Bécsben száguldozó, ámokfutó férfi

A Bécsben született, török származású 21 éves férfi édesapja autójával az osztrák főváros Favoriten negyedében szándékosan gyalogosok közé hajtott.

2016.09.30 20:52MTI

Megtagadta a vallomástételt a Bécsben száguldozó, ámokfutó férfi, aki autójával előző nap szándékosan gyalogosok közé hajtott - közölte a bécsi rendőrségi szóvivő pénteken.

A Bécsben született, török származású 21 éves férfi édesapja autójával az osztrák főváros Favoriten negyedében követte el tettét csütörtökön. Az eset során senki nem sérült meg.

Tanúvallomások szerint a férfi száguldozás közben és elfogásakor is Allah akbar! (Allah hatalmas!) kiáltást hallatott, az autó hátsó ülésen pedig a Korán egyik példányát találták meg.

A rendőrség nem zárja ki, hogy tette elkövetésének vallási indítéka volt. A férfi ellen terrorista szervezetben való részvétel gyanúja és szándékosan elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak. Az ügyészség pénteken kérvényezte a férfi vizsgálati fogságát. A férfiről ugyanakkor az is ismertté vált, hogy pár héttel ezelőtt veszítette el az állását.

Az eset éppen aznap történt, amikor életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélték és kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalták a grazi ámokfutót, akinek száguldozása tavaly júniusban három halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig elérte az ötvenet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.