Illegális bevándorlás

Bántalmazták egy németországi település polgármesterét

Bántalmazták egy németországi kistelepülés polgármesterét, pénteki sajtójelentések szerint feltehetően azért, mert be akart fogadni menekülteket.

2016.09.30 10:43MTI

A Schleswig-Holstein tartománybeli Oersdorf polgármesterére csütörtök este rontottak rá ismeretlenek, hátulról támadtak, leütötték. A 61 éves polgármester fejsérüléssel kórházba került. Éppen a képviselőtestület építésügyi bizottságának ülésére igyekezett, amelyen menekültek elhelyezéséről tárgyaltak volna.

A rendőrség szerint valószínűleg idegengyűlölők támadták meg a polgármestert. Csütörtökön két fenyegető levél érkezetett az önkormányzathoz, az egyikben a többi között az áll, hogy "aki nem akar hallani, annak éreznie kell". A fenyegetés miatt külön kivezényeltek rendőröket a bizottsági ülés biztosítására, de a polgármester a községházától távol parkolt le, és ott támadták meg - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.

A 900 lakosú Oersdorf polgármesterét korábban is fenyegették már, amiért menekülteket akar befogadni a településre, az építésügyi bizottság pedig két ülését nem tudta megtartani bombafenyegetés miatt. A rendőrség július óta nyomoz az ügyekben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.