Terrorizmus

Két nőt vettek őrizetbe terrorcselekmény előkészítése miatt

Őrizetbe vettek két radikalizálódott nőt a dél-franciaországi Nizzában, akik a gyanú szerint terrorcselekményre készültek egy külföldön tartózkodó francia dzsihadista buzdítására.

2016.09.25 16:22MTI

A szeptember 9-én indult nyomozás megállapította, hogy a 17 és 19 éves lányok – hasonlóan a múlt héten letartóztatott három fiatalkorúhoz – kapcsolatban álltak Rachid Kassim francia dzsihadistával, akinek neve már korábban is felmerült egy radikalizálódott női csoport ellen zajló nyomozás során.

“Beismerték, hogy erőszakos cselekményre készültek Rachid Kassim hatására, de aztán feladták a tervüket” – hangsúlyozta a forrás.

A 29 éves Kassim 2012-ben távozott Franciaországból, hogy csatlakozzon az Irakban és Szíriában harcoló Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez. A férfi az utóbbi fél évben számtalanszor buzdította gyilkosságra követőit egy titkosított felületen. A nyomozók szerint többé-kevésbé közvetlenül Kassim lehetett a felbujtó a Párizs környékén élő rendőrházaspár elleni júniusi támadásnál, illetve Jaques Hamel atya júliusi meggyilkolásának esetében is.

A nyomozás során nem találtak fegyvert a nők lakásában Nizzában. Ebben a városban követtek el júliusban a francia nemzeti ünnepen egy 86 halálos áldozatot követelő terrortámadást.

A 17 éves kiskorú nem állt a titkosszolgálatok megfigyelése alatt. Kihallgatásán azt mondta, hogy “nagyon haragszik a katonákra”, akik az Iszlám Állam egyik fő célpontjai. Az ügyészség szeptember 14-én terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezet miatt eljárást indított ellene és előzetes letartóztatásba helyezte.

A 19 éves nő viszont már a hatóságok figyelmébe került annak a dzsihadista hálózatnak az ügyében indított vizsgálatban, amelyet Omar Diaby, a francia iszlamisták egyik legfőbb toborzója szervezett. Az akkor 17 éves lány megpróbált csatlakozni a dzsihadistákhoz, ezért 2014. november 21-én eljárás indult ellene, azóta rendőrségi felügyelet alatt állt. Az újabb vizsgálat keretében előzetes letartóztatásba helyezték.

Manuel Valls kormányfő két hete megismételte, hogy példa nélküli a terrorfenyegetettség az országban.

Franciaországban 2015 óta több terrortámadást követtek el, amelyekben összesen 238-an vesztették életüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.