Szíria

Szíriai és orosz gépek intenzíven bombázták Aleppót

Aleppó lázadók kezén lévő negyedeit érte támadás, miután előző nap Damaszkusz bejelentette, hogy nagyszabású offenzívát indít a nagyvárosban az ellenzéki fegyveresek kiszorítására.

2016.09.23 12:58MTI

A szíriai harcokat nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) jelentette, hogy Aleppóban legalább harminc légi támadás történt az éjszaka folyamán és péntek reggel.

A lázadók kezén lévő Fardusz városnegyedben legkevesebb három ember életét oltották ki, a sebesültek száma pedig több tucatra tehető. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója szerint tartani lehet attól, hogy nőni fog az áldozatok száma, mert sokan vannak még a lebombázott épületek romjai alatt.

A szíriai gépek hordóbombákat dobnak le, míg az orosz gépek légicsapásokat mérnek ezekre a negyedekre – mondta a londoni székhelyű szervezet vezetője.

Az AFP helyszíni tudósítója jelentette, hogy a légicsapásokban megrongálódott a Szíriai Polgári Védelem nevű, “fehérsisakosoknak” is nevezett csoport két központja.

Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú szíriai katonai illetékes megerősítette az AFP hírügynökségnek, hogy a hadsereg elkezdte Aleppóban a felderítési hadműveletet, a bombázást és a tüzérségi támadásokat. Úgy fogalmazott, hogy “a harcok órákig, de akár napokig is eltarthatnak, mielőtt megkezdődik a szárazföldi hadművelet, és ennek időzítése a légicsapások eredményétől és a helyszíni helyzettől függ”.

A szíriai hadsereg csütörtök este jelentette be, hogy új, nagyszabású offenzívát kezd Aleppó ellenzékiek ellenőrizte keleti részei ellen. A hadsereg felszólította a civileket, hogy kerüljék el a városnak azokat a részeit, ahol lázadók, damaszkuszi szóhasználattal élve, “terroristák” tartózkodnak. A hadsereg emellett azt állította, hogy kiléptetési pontokat állított fel azoknak a civileknek és lázadóknak, akik el akarják hagyni Aleppót.

A legutóbbi, orosz-amerikai megállapodáson nyugvó szíriai tűzszünetet Damaszkusz hétfőn este felmondta. Helyszíni jelentések szerint ezt követően újraindultak a légicsapások az évek óta zajló harcokban teljesen rommá lőtt Aleppóban és környékén. Közben John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az elmúlt napokban többször tárgyalt a tűzszünet helyreállításáról, de egyelőre hasztalan.

A szíriai polgárháború öt évében eddig 300 ezernél több ember halt meg, és az országban súlyos humanitárius válság van.

Az OSDH internetes oldalán felhívta pénteken a figyelmet arra, hogy pont két évvel ezelőtt, 2014. szeptember 23-án kezdődött meg az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció beavatkozása Szíriában.

A szervezet összesítése szerint a katonai szövetség légicsapásaiban 6213 ember halt meg, közülük 611 civil volt, beleértve 163 gyereket és 90 nőt. A többi áldozat az Iszlám Állam és Dzsabhat Fatah as-Sám (korábbi nevén an-Nuszra Front) dzsihadista szervezet, illetve a hadsereg vagy a vele szövetséges csoportok fegyverese volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.