Tragédia

8 tűzoltó halt meg egy raktártűz oltásánál Moszkvában

A lángokkal küzdő egyik mentőalakulat alatt beszakadt a tető. Nyolc tűzoltóval megszakadt a kapcsolat, később mindet holtan találták meg.

2016.09.23 07:18MTI

A tűz egy négyezer négyzetméteres raktárban ütött ki, amelyben műanyag termékeket, egyebek között művirágokat és edényeket tárolnak. Az oltásban 250 tűzoltó és 50 gépjármű vett részt. A műveletet Oleg Bazsenov, a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyettes vezetője irányította.

A TASZSZ hírügynökség egyik helyszíni beszámolójában szemtanúkra hivatkozva arról írt, hogy a raktár területén vendégmunkások, feltehetően illegális bevándorlók tartózkodtak, akik az egyik melléképületben laktak. Munkások elmondása szerint a lakóhelyiségekben állandóan bekapcsolva tartották az elektromos fűtőberendezéseket, ami túlterhelhette a hálózatot, és rövidzárlathoz vezethetett.

Moszkvában az elmúlt hetekben az évszakhoz képest szokatlanul hideg volt, a hőmérséklet ritkán emelkedett 9-10 fok fölé.

Az orosz fővárosban augusztus végén egy nyomda raktárában keletkezett tűz, amelynek következtében tizenheten életüket vesztették. Az áldozatok többsége kirgiz állampolgár volt.

A legfrisebb hírek szerint a tűz egy művirágokat, valamint fából és műanyagból készült kegyeleti tárgyakat tároló raktárban keletkezett, az előzetes feltételezések szerint rövidzárlat következtében. A négyezer négyzetméterre kiterjedő lángokat 14 óra alatt sikerült elfojtani.

A tűzoltók megakadályozták 60 gázpalack felrobbanását, és az égő épületből 67 kilogramm ammóniát szivattyúztak ki. A raktárból több mint 100 munkást menekítettek ki. A tetőszerkezetnek egy mintegy 1500 négyzetméteres része omlott be. Az incidens miatt bűnvádi eljárás indult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.