Fegyverviselés

Az amerikai háztartásokban élő gyerekek fele szokott lőfegyver közelében tartózkodni

Az otthon fegyvert tartó szülők kicsivel több mint 20 százaléka tartja egy helyen a fegyvert és a lőszert.

2016.09.18 03:34MTI

Az amerikai háztartásokban élő gyerekek nagyjából fele szokott olyan otthonokban tartózkodni, ahol van lőfegyver - derült ki a St. Louis-i Washington Egyetem kutatóinak felméréséből.

A The Journal of Pediatrics című folyóiratban közölt felmérés 1246 szülő bevonásával készült, akiket Missouri és Illinois államok gyermekorvosi várószobáiban kérdeztek meg 2015 márciusa és májusa között.

Az eredmények szerint a megkérdezett szülők közül 447-en - 36 százalék - mondták, hogy tartanak lőfegyvert a családi otthonban. Kétharmaduk egynél több fegyvert is. A "fegyvertelen" szülők 14 százaléka mondta, hogy a gyermekeik rendszeresen tartózkodnak olyan rokonok és barátok otthonában, akik tartanak lőfegyvert.

Ez azt jelenti, hogy a gyerekek nagyjából fele szokott olyan háztartásokban tartózkodni, ahol van lőfegyver, a szülők mégis kevesebb mint 13 százaléka szokta megkérdezni a gyermekük játszótársának szüleitől, hogy van-e fegyver az otthonukban.

Az otthon fegyvert tartó szülők kicsivel több mint 20 százaléka tartja egy helyen a fegyvert és a lőszert. Huszonöt százalékuknál van otthon legalább egy töltött fegyver, amely - 14 százalékuknál - a gyermek számára is hozzáférhető helyen van. Az otthont fegyvert tartó szülők 18 százaléka magával viszi fegyverét, amikor elhagyja az otthonát.

Az eredményekből az is kiderült, hogy a megkérdezettek közül kevesen beszélgetnek a biztonságos fegyvertartás alapjairól a gyermekük orvosával. A megkérdezettek többsége nyitott lenne ilyen jellegű párbeszédre, azoknak a szülőknek az egyharmada azonban, akik fegyvert tartanak otthon, egyenesen támadásnak vennék, ha a gyermekük orvosa a fegyver eltávolítását javasolná nekik - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

"Nagyon sok orvos szakmai kötelességének érzi, hogy beszéljen a szülőkkel a fegyveres erőszak megelőzéséről, de mégsem teszi, mivel nem tudja, hogy mit mondjon, illetve, hogy mit van joga mondani" - fejtette ki a tanulmány vezető szerzője, Jane M. Garbutt, hozzátéve, hogy a szakemberek egy része aggódik, hogy megsérti és emiatt elveszti a pácienseit, arról nem is beszélve, hogy sok államban jogi szabályozással is szembe kell nézniük.

Garbutt szerint a mostani eredmények segítenek egy olyan hatékony kommunikációs stratégia kidolgozásában és tesztelésében, amely az orvos és a szülők számára is kényelmessé teszi a biztonságos fegyvertartásról való párbeszédet.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Társaságának (AAP) ajánlása szerint a gyermekorvosoknak tájékozódniuk kell a szülőktől arról, hogy van-e lőfegyver a háztartásban és hangsúlyozni, hogy a fegyver nélküli otthon a legbiztonságosabb, illetve, amennyiben van fegyver, akkor gondoskodni kell annak elzárásáról.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint 2013-ban - ez az utolsó év, amelyről rendelkezésre állnak adatok - 2465 gyermek és húsz év alatt fiatal halt meg, 15 091 kapott sürgősségi ellátást és 6213-at szállítottak kórházba lőfegyverrel összefüggő baleset miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.