Konfliktus

Tízezer halottja van a jemeni polgárháborúnak

Eddig 200 ezren menekültek külföldre, továbbá nagyjából 3 millió a belső menekültek száma.

2016.08.30 15:08MTI

Jamie McGoldrick ENSZ-képviselő a jemeni fővárosban, Szanaában tartott sajtóértekezleten elmondta: az általa ismertetett adat jelentős emelkedést mutat a tisztségviselők és segélyszervezeti munkások által korábban idézett becslésnél, amely a 2016-os évet beleszámítva hatezer halálos áldozatról szólt.

Az ENSZ-tisztviselő hangoztatta, hogy az újabb adat a jemeni egészségügyi hálózat által szolgáltatott hivatalos számokon alapszik. McGoldrick ugyanakkor hozzátette, hogy a halottak száma még ennél is nagyobb lehet, mert néhány területen nincs kirendeltsége a jemeni egészségügynek, és ott az áldozatok hozzátartozói szeretteiket gyakran egyből eltemették, így nem kerültek be a nyilvántartásba.

Az OCHA igazgatója beszámolt arról is, hogy a jemeni konfliktus miatt 200 ezren menekültek külföldre, továbbá nagyjából 3 millió a belső menekültek száma. McGoldrick kitért arra is, hogy a 26 milliós lakosságból jelenleg 14 millióan szorulnak élelmiszersegélyre.

Vallási és törzsi ellentétek a harcok okai

Jemenben a polgárháborút az robbantotta ki, hogy az Irán támogatását élvező síita húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert kormány ellen. A Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség – amely a szunnita Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök támogatására jött létre – 2015 márciusa óta légicsapásokat hajt végre a lázadók ellen, tovább mélyítve ezzel a konfliktust.

Az ország északi felét a húszi lázadók és szövetségeseik tartják ellenőrzésük alatt, míg a déli országrészben a Hádi elnök vezette kormány van uralmon 2015 júliusa óta. Jemen egyik legfontosabb kikötővárosát, Ádent több mint egy éve foglalták vissza a kormányerők a lázadóktól, a település azóta az ország “ideiglenes fővárosa”, de ott továbbra is ingatag a biztonsági helyzet.

A polgárháborús konfliktusból hasznot húzva a dzsihadisták megerősítették jelenlétüket az arab-félszigeti országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.