Terrorizmus

Megöltek több katonát a szomáliai elnöki palota előtt

Pokolgép robbant a szomáliai elnök palotája előtt, több katona meghalt. A merénylet elkövetőjeként a kelet-afrikai ország egy részét uraló al-Shabaab iszlamista milícia jelentkezett.

2016.08.30 13:09MTI

Autóba rejtett pokolgép megölt öt katonát kedden a szomáliai elnöki palota előtt – közölte a rendőrség. A robbanásban súlyosan megrongálódott két közeli szállodaépület is – tette hozzá a mogadishui rendőrség.

A Reuters brit hírügynökség az eset szem- és fültanúira hivatkozva arról számolt be, hogy a robbanás után lövések voltak hallhatók a helyszínen, és egy autó roncsait látták, valamint vérfoltokat a földön.

Egy rendőrparancsnok szerint öngyilkos merénylet történt. Egy másik rendőrparancsnok pedig elmondta, hogy egy katonai ellenőrzőpontnál következett be a robbanás, és az áldozatok száma több is lehet a most ismert ötnél.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab rádiója közölte, hogy ők állnak a merénylet mögött, egy emberük robbantotta fel magát a fővárosban, Mogadishuban található elnöki palota előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.