Olaszországi földrengés

Bukaresti segélycsomag a román sérülteknek és a román áldozatok családtagjainak

Átfogó segélycsomagot szavazott meg hétfői rendkívüli ülésén a bukaresti kormány a múlt heti olaszországi földrengésben meghalt román áldozatok családtagjai és a román sérültek számára.

2016.08.29 16:56MTI

Az Olaszország középső részét sújtó, csaknem háromszáz áldozatot követelő szerda hajnali földrengésben 11 román állampolgár vesztette életét, egyet továbbra is az eltűntek között tartanak nyilván, hat román sérültet pedig kórházban ápolnak. Olaszországban több mint egymillió román vendégmunkás él: ezzel magyarázható, hogy a földrengés külföldi áldozatai között is sok román volt.

A 11 román áldozat közül hetet Romániában akarnak eltemetni a hozzátartozók: hamvaikat hétfőn indították útnak Olaszországból, a repatriálás költségeit pedig a bukaresti külügyminisztérium tartalékalapjából fedezik.

A hétfői rendkívüli kormányülésen elfogadott segélycsomag részeként gyorssegélyben részesítik az áldozok családtagjait, azokat a gyámokat, akiknek a gondjaikra bízzák az földrengés nyomán árván maradt gyermekeket.

A román állam átvállalja azoknak a katasztrófában megsérült románoknak a kórházi kezelési költségeit, akik nem rendelkeznek biztosítással, és lakhatási támogatást nyújt azoknak a román családoknak, amelyeket a természeti csapás megfosztott otthonuktól. Dacian Ciolos kormányfő anyagi támogatást ígért azoknak az Olaszországban dolgozó román állampolgároknak is, akik a földrengés nyomán hazatelepülnének Romániába.

Az olaszországi földrengés kapcsán a román közvéleményt az is aggasztja, vajon milyen következményekkel járna egy hasonló földrengés Bukarestben, amelyet szeizmológiai szempontból Európa legveszélyeztetettebb fővárosaként tartanak számon. Ciolos a hétfői kormányülésen felszólította a belügyminisztériumot, hogy két héten belül hozzon nyilvánosságra naprakész jelentést arról, milyen mértékben vannak a román hatóságok felkészülve egy súlyos földrengésre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.