Földmozgás

Amatrice, az olasz város, ami már "nincs többé"

A város nagy része gyakorlatilag megsemmisült a 6,2-es erősségű rengésben.

2016.08.24 18:28ma.hu

Egyre több halottja van az Olaszország középső részét szerda hajnalban sújtó földrengésnek, mely leginkább közepes erősségűnek nevezhető, annak ellenére, hogy óriási károkat okozott. Évente több száz hasonló rengést regisztrálnak a világ műszerei, az olaszországi hatásfokát növelte, hogy sűrűn lakott területen történt, ahol többnyire régi épületek álltak, valamint az is, hogy felszínhez viszonylag közel, tíz kilométeres mélységben pattant ki.

Cleveland 19 News Cleveland, OH

Sergio Pirozzi, a rengéstől sújtott Amatrice polgármestere a SkyTg24 hírtelevíziónak sírva mondta el: "A városunk nincs többé". Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. Elmondta, hogy a város központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség - mondta. Hozzátette, hogy az Appenninekben levő település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.