Terrorizmus

Német belügyminiszter: mindenkinek kényelmetlenséget okozhatnak az új biztonsági intézkedések

Németországban jóval a menekülthullám előtt megjelent a terrorizmus veszélye, a júliusban történt két merénylet nyomán azonban olyan biztonsági intézkedéseket kell bevezetni, amelyek mindenkinek kényelmetlenséget okozhatnak.

2016.08.22 03:30MTI

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter miniszter a Bild am Sonntag című lapban vasárnap megjelent interjúban a Németországba belépő menekültek idei számának alakulására vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a tavalyinál sokkal kevesebben érkeznek, de nem lehet komolyan vehető előrejelzést adni arról, hogy számuk továbbra is alacsony marad-e.

A Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás ugyan "jól működik, és dolgozunk azért, hogy ez így is maradjon", de nem tudni, hogy miként alakulnak a folyamatok a Földközi-tengeri útvonalon - mondta a miniszter.

Az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU politikusa arra a kérdésre, miként viszonyul a kormányfő azon híres jelszavához, hogy "Sikerülni fog!" (Wir schaffen das!) - azaz Németország megbirkózik a menekültek nagy számából adódó kihívásokkal -, amelytől már eltávolodott a bajor testvérpárt (CSU) és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD), elmondta: "aki kormányzati felelősséget visel, nem mondhatja azt, hogy +nem fog sikerülni+".

A kancellár kijelentése "éppen annyira helyes, amennyire túlértékelt" - tette hozzá Thomas de Maiziere.

A terrorfenyegetettség már jóval korábban megjelent - mondta arra a kérdésre, hogy a menekültként érkezett emberek által elkövetett júliusi würzburgi és ansbachi terrorista merényletre tekintettel meg lehet-e állapítani, hogy a menekültek beáramlása miatt romlott a biztonság Németországban.

Hozzátette: Würzburg és Ansbach esetében "fennáll ez az összefüggés", és a hatóságoknak vannak értesüléseik arról, hogy lehetnek még terroristák a menekültek között. Minden ilyen értesülést kinyomoznak, ezért eljárások és letartóztatások is vannak menekültek ellen. "Ennek ellenére számomra fontos, hogy a menekültek nagy többsége, különösen szíriaiak, békések és azért jöttek hozzánk, hogy megmeneküljenek a terror elől".

A terrorfenyegetettség magas, de vannak "jó hírek" is: az őrizetbe vételek, eljárások és elmarasztaló ítéletek száma minden korábbinál magasabb, ami a rendőrség és az igazságszolgáltatás határozott fellépését mutatja - mondta a miniszter.

Hozzátette: nem lehet kizárni, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai és iraki katonai veszteségei tovább növelik a terrortámadások veszélyét, mert a dzishadisták ellensúlyozni akarják gyengülésüket. Ennek ellenére tovább kell folytatni a katonai műveleteket az IÁ ellen.

Arra a kérdésre, hogy hozzá kell-e szokni a szabadság olyan fajta korlátozására, amelyet a müncheni Oktoberfesten tervezett szigorú biztonsági intézkedések jelentenek, kiemelte: meg kell szokni a hosszabb sorokat, az alaposabb ellenőrzéseket, vagy éppen azt, hogy csak személyre szóló jeggyel lehet belépni egy rendezvényre.

Mindez "terhes, kényelmetlen és időrabló, de nem korlátozza a szabadságot" - húzta alá Thomas de Maiziere.

Azzal kapcsolatban, hogy az Oktoberfestre nem lehet majd bevinni 3 liternél nagyobb térfogatú táskát, rámutatott: a múzeumok látogatói már régen megszokták, hogy a bejáratnál le kell adniuk táskájukat vagy hátizsákjukat.

A kormány további tervei közül kiemelte: "technológiai offenzívát" kell indítani a biztonsági szerveknél. Például tervezik, hogy a pályaudvarok és repülőterek biztonsági kamerás rendszereit arcfelismerő szoftverrel egészítik ki, és már tesztelnek egy alkalmazást, amely a gazdátlan csomagokat figyeli és bizonyos idő elteltével riasztást ad ki.

A hatóságoknak "technikailag képesnek kell lenniük mindarra, amire van lehetőségük jogilag" - mondta a német belügyminiszter.

Würzburgnál július 18-án egy bizonytalan személyazonosságú menedékkérő megsebesített öt embert. Rárontott a rendőrökre is, ezért lelőtték. Július 24-én egy 27 éves szíriai férfi - akinek menedékkérelmét elutasították - felrobbantotta magát Ansbachban, egy fesztivál közelében; a férfi életét vesztette, tizenöten megsebesültek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.