Felakasztották őket

Kivégezték a tikríti mészárlásban bűnösnek ítélt 36 férfit Irakban

Ő voltak azok, akik az Iszlám Állam nevében több száz iraki katonát öltek meg.

2016.08.21 14:27MTI

Az akasztásos ítéletet a dél-iraki Násziríja városának börtönében hajtották végre.

Az Iszlám Állam fegyveresei 2014-ben mintegy 1700 főként síita újoncot lőttek agyon, akik megszöktek a Tikrít város melletti Speicher katonai táborból, és megadták magukat a szélsőségeseknek. A dzsihadista szervezet iraki offenzívájának első napjaiban elkövetett mészárlás után a lakosságon félelem lett úrrá, így a szélsőségesek könnyeden foglalták el Tikrítet és az ország második legnagyobb városát, jelenlegi de facto iraki fellegvárukat, Moszult.

A dzsihadisták a holttestek egy részét a Tikrítet átszelő Tigris folyóba dobták, de a legtöbb újoncot tömegsírokba lőtték. A város 2015-ös visszafoglalása után az iraki hatóságok 14 sírból csaknem 600 tetemet exhumáltak. Egy igazságügyi tisztviselő év elején azt mondta, hogy a tikríti mészárlásnak több mint 600 gyanúsítottja van.

Az iraki terrorizmusellenes törvény kimondja, hogy halálbüntetés szabható ki mindazokra, akik terrorcselekményt követnek el, terveznek, pénzelnek, segédkeznek benne vagy arra bujtanak fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.