Hit

Ferenc pápa: gyengédséggel kell segíteni a legelesettebbeket

Az újszövetségi evangéliumot "folyton olvasnunk kell, folyamatosan újra kell értelmeznünk", mivel az "fehér lapokkal végződik, azaz nyitott könyv marad".

2016.07.30 12:50MTI

Az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket - hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton azon a zártkörű szentmisén, melyet a krakkói II. János Pál szentélyben lengyel papok, szerzetesek és kispapok jelenlétében mutatott be.

Krisztus tanítványainak élete konkrét szereteten, vagyis a szolgálaton és a nyitottságon alapul, a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük – mondta a pápa.

Homíliában az isteni irgalom eleven könyvének nevezte az újszövetségi evangéliumot, amelyet “folyton olvasnunk kell, folyamatosan újra kell értelmeznünk”, mivel az “fehér lapokkal végződik, azaz nyitott könyv marad”.

A híveknek és a lelkipásztoroknak pedig az a hivatásuk, hogy az evangéliumot, az örömhírt továbbírják, mégpedig “azonos stílusban, vagyis az irgalmasság cselekedeteit teljesítve” – tette hozzá.

Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy “konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”, hiszen “a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük”.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.