Emlékmás

Megnyitották az Izmit-öböl felett átívelő függő okoshidat

A 42 hónapos építési szakaszt követően megnyitották Törökország új, Osman Gazi nevű hídját, amin naponta több mint 40.000 jármű haladhat át.

2016.07.30 07:50ma.hu
Nézze meg még nagyobb méretben!

A Siemens-et az IHI japán építési vállalat bízta meg az elektromos és mechanikai feladatok elvégzésével, ideértve a híd valamennyi szerkezeti elemének, valamint a forgalomvezérlő komponenseknek és rendszereknek a fejlesztését, telepítését ás üzembe helyezését. A külön karbantartó sávokkal ellátott hatsávos híd része annak az autópálya projektnek, amely Isztambult a Törökország nyugati részén levő Izmirrel köti össze.

A teljes mértékben acélból készült híd, melynek főnyílása (pillérek közötti legnagyobb távolsága) 1550 méter, 64 méteres magasságban ível át a Márvány-tenger felett Isztambultól délre - egy olyan környéken, ahol igen gyakori a földrengés. Következésképpen a hídszerkezetnél speciális technológiát kellett alkalmazni, ahol folyamatosan mérik a rezgéseket, elmozdulásokat és terheléseket, hogy azonnal riasztást küldhessenek a híd üzemeltetői felé bármiféle abnormális esemény előfordulásakor.

A Siemens körülbelül 390 érzékelővel szerelte fel a hidat, amelyek folyamatosan ellenőrzik az állapotát és túlságosan nagymértékű vibráció esetén riasztást generálnak. A szenzorok állandóan mérik a hosszirányú és oldalirányú feszültséget, valamint a főnyíláshoz felvezető útszakaszok nyomásterhelését. A hídra szerelt speciális GPS érzékelők a szerkezet legmélyebben levő milliméteréig regisztrálják a hídcölöpök lengését; emellett a szélerősséget és a hőmérsékletet mérő egységeket is használnak.

A szenzorok azonnal észlelik a híd elváltozásait és lehetséges károsodásait is, például folyamatosan ellenőrzik az acélszerkezetet korrózió szempontjából. A híd belső kamráiban, a híd tornyain és fedélzetén, valamint a védőköpennyel ellátott függőkábeleken egy speciális rendszer ellenőrzi és szabályozza a levegő páratartalmát, biztosítva annak 40 százalék alatti értékét annak érdekében, hogy megakadályozza az acél rozsdásodását a tengeri levegőn.

A híd és a 409 kilométer hosszú autósztráda megépítése Isztambul és Izmir között részét képezi Törökország eddigi legjelentősebb autópálya projektjének. Az engedményes Otoyol Yatirim ve Isletme A.S. (Nurol-Özaltin-Maykol-Astaldi-Yüksel-Göcay) BOT (építés – működtetés – átadás) szerződés keretében kapott megbízást az új autópálya megtervezésére és 22 évig történő üzemeltetésére. Az új hatsávos híd által biztosított összeköttetés nyolcról négy órára csökkenti majd a két város közötti utazási időt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.