Török puccskísérlet

Török külügyminiszter: népszavazás dönthet a halálbüntetés visszaállításáról

Valószínűleg népszavazáson kéri majd ki az emberek véleményét a török kormány a halálbüntetés visszaállításáról.

2016.07.29 20:29MTI

Ezt mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeintung című lapnak adott interjúban.

A vasárnap megjelenő interjúban, amelyből pénteken részleteket ismertettek, a külügyminiszter hozzátette: Twitter-üzenetek és sms-ek ezreit kapják naponta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai, melyben a választók világossá teszik, hogy ha a párt nem állítja vissza a halálbüntetést, akkor többet nem fognak rá szavazni.

Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Ankarát: ha visszaállítja a halálbüntetést, azzal a csatlakozási kérelmét ítéli halálra. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára pedig emlékeztetett, hogy az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása felett őrködő, 49 országot tömörítő páneurópai szervezet tagjai nem alkalmazhatják a halálbüntetést, és az ezt rögzítő egyezményekhez Törökország is csatlakozott.

Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont korábban közölte: a török nép a halálbüntetés visszaállítását követeli, és egy demokratikus jogállamban a politikusok kötelessége hallgatni a választókra.

"Az EU-nak nincs joga, hogy kioktasson minket ezen a téren" - hangsúlyozta az interjúban Cavusoglu.

A népszavazás kiírásához 330 képviselő támogatása szükséges az 550 fős ankarai parlamentben. Az AKP-nek viszont csak 317 mandátuma van, de a jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) már bejelentette: kész támogatni a halálbüntetés visszaállítását. A népszavazáson ehhez már csak egyszerű többségre lenne szükség.

Erdogan korábban azt is világossá tette: hozzájárulását adja a halálbüntetés ismételt bevezetésére, ha a parlament erről határoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.