Illegális bevándorlás

Fico: fegyvereket is hozhattak Európába a bevándorlók

A szlovák miniszterelnök szerint az ellenőrizetlen bevándorlás miatt állhatott elő a jelenlegi helyzet.

2016.07.29 13:26MTI

Nyilvánvaló, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás során potencionális terroristákon kívül fegyverek és robbanóanyagok is Európába kerülhettek - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, az aktuális biztonsági helyzetet értékelő pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján.

A jelenlegi biztonsági helyzet nem jó, továbbra is nagy annak a veszélye, hogy magányos elkövetők terrorcselekményeket hajtanak végre - emelte ki a szlovák kormányfő az elmúlt hetek nyugat-európai terrorcselekményeire reflektálva.

Hangsúlyozta: ezeket a támadásokat az ellenőrizetlen bevándorlás során a földrészre bejutott magányos elkövetők hajtották végre, s ezekkel szemben csak a titkosszolgálatok intenzívebb együttműködése nyújthat segítséget. Megjegyezte: azzal, hogy az európai biztonsági szolgálatok azt mondják, több száz hasonló cselekményekre kész lehetséges terrorista van Európában, azt is elismerik, hogy ez a helyzet az ellenőrizetlen bevándorlás miatt állhatott elő.

Robert Fico elmondta: pénteken egyeztetést folytatott az elmúlt időszak terrorcselekményei miatt megváltozott biztonsági helyzetről a szlovák biztonsági elemző központ és a biztonsági szervek képviselőivel, köztük a titkosszolgálat (SIS) vezetőjével. Ez utóbbit arra kérte, hogy minden lehetséges kapacitásukat a terrorizmussal összefüggő kockázati tényezők kiküszöbölésére fordítsák és minden lehetőséget használjanak ki a környező országok szakszolgálataival folytatandó együttműködésre. Hozzátette: a helyzetre való tekintettel és a lakosság biztonságának szavatolása érdekében a kormányzat folyamatossá tette a kapcsolattartást a szakszolgálatokkal, megerősítették a rendőrség működését és felkészítették arra, hogy szükség esetén 800 különlegesen kiképzett katonával együttműködve lásson el feladatokat.

"Szlovákia olyan ország, amely nem engedte be területére a migránsokat, radikálisan elutasítottuk és elutasítjuk a kötelező kvótákat is (...) ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi nem történhet" - jegyezte meg a szlovák kormányfő, aki szerint most a cél a veszélyek kiküszöbölése, s ennek érdekében eddig is mindent megtettek. Hozzátette: a szlovák kormány továbbra is határozottan elutasítja a kötelező betelepítési kvótákat.

A szlovák miniszterelnök a migrációval összefüggésében a határhelyzetről azt mondta: a szlovák-ukrán határon viszonylag nyugodt a helyzet és eddig a szlovák-magyar határon sem érzékeltek érdemi változást. A határvédelemmel kapcsolatban felidézte: augusztus elsején Magyarországra indul a segítségül ígért 25 fős rendőri egység, s később Macedóniába is terveznek egy hasonló kiküldetést.

A napokban néhány szlovák lap olyan információkat szellőztetett meg, amelyek szerint a migráció kiindulási régiójának tartott közel-keleti konfliktuszónákban szlovák gyártmányú fegyverek is megjelentek. Robert Fico ezt firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy elutasítja az ebben a kérdésben való moralizálást. "A fegyver üzleti termék, ha nem adjuk el mi, eladja más" - fogalmazott Robert Fico. Megjegyezte: a helyzetet jól lehet jellemezni a kilencvenes évekkel, amikor nyugati országok nyomására Szlovákiában gyakorlatilag leépítették a fegyveripart, azután pedig a nyomást gyakorló országok vállalatai elfoglalták ezeket a piacokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.