Terrorizmus

Szélsőjobboldali világképe volt a müncheni vérengzés elkövetőjének

Irániként és németként büszke volt arra, hogy az ős-árja fajból származik.

2016.07.27 15:52MTI

Szélsőjobboldali beállítottságú, rasszista ember volt a müncheni lövöldöző, aki az előző héten pénteken kilenc embert megölt, majd végzett magával - írta szerdán a nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a hírportálján.

Az elkövető a környezetében élők tanúvallomásai alapján megtiszteltetésként tartotta számon, hogy születésnapja egybeesik Adolf Hitler születésnapjával, és büszke volt arra, hogy irániként és németként "árja" - írta a FAZ, rámutatva, hogy az árja-kultusz szerint Irán az árják hazája.

Továbbá a 18 éves férfi gyűlölte a törököket és az arabokat, és a felsőbbrendűség érzése töltötte el velük szemben.

A nyomozók ezért abból a feltételezésből indulnak ki, hogy célzottan gyilkolhatott külföldi származású embereket.

A német-iráni kettős állampolgár valamennyi áldozata bevándorló hátterű. Többnyire kiskorúakat lőtt agyon, köztük egy 15 éves magyar fiút.

A feltevés mellett szól, hogy sokkal több embert is megölhetett volna, mert 300 lövedék volt nála.

Tettét eddig politikai vonatkozások nélküli ámokfutásként sorolták be és pszichés betegségére, illetve a vele egykorú társaitól elszenvedett gyötrésre (mobbing) vezették vissza.

Az elkövető nem tartozott a müncheni szélsőjobboldali szubkultúrához. Azonban a szélsőjobboldali, rasszista beállítottságra utal egy, a vérengzés közben folytatott szóváltásról készített videofelvétel is, amelyen hallható, hogy szidalmazza a törököket és hangsúlyozza, hogy Németországban született és német.

A nyomozás során azt is megállapították, hogy a müncheni lövöldöző tudatosan a norvég Anders Behring Breivik vérengzésének ötödik évfordulójára időzítette tettét. A 77 halálos áldozatot követelő utoyai mészárlás és oslói pokolgépes robbantás szélsőjobboldali elkövetője volt a példaképe - írta a FAZ.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.