A csúcsra fel

Donald Trump legidősebb fia szívesen lenne New York polgármestere

A republikánus elnökjelölt, Donald Trump legidősebb fia szívesen lenne New York városának polgármestere.

2016.07.24 18:55MTI

Az ifjabb Donald Trump erről a CNN hírtelevízióban beszélt vasárnap.

Az ifjabb Donald Trumpot a múlt héten, a republikánusok elnökjelölő konvencióján, Clevelandben elmondott beszédekor ismerte meg a széles közönség, amikor szenvedélyes beszédet mondott apja mellett. Már akkor feltűnt elemzőknek, hogy nem csupán édesapja kvalitásait ecsetelte, hanem szinte programadó politikai beszédet mondott, s nem egy elemző felvetette, hogy talán új politikai dinasztia van születőben.

"Jól éreztem magam ott, izgalmas volt, hogy lehetőséget kaptam mondandóm kifejtésére, a saját hangomon szólhattam az országot feszítő gondokról" - mondta a CNN-nek vasárnap délelőtt a családi vállalatbirodalom egyik alelnökeként tevékenykedő Trump. Majd kifejtette, hogy nyugtalanítja őt az, ami szerinte az országban történik. Ezért "ha egy napon tehetek valamit, például úgy, hogy indulok a polgármesteri székért, akkor ezt szeretném megtenni az ország érdekében" - fűzte hozzá.

Kétszer is megismételte, hogy nem zár ki semmilyen lehetőséget, és hajlik rá, hogy induljon a New York-i polgármesterségért. De leszögezte: pillanatnyilag az foglalkoztatja, hogy segítsen apjának Hillary Clinton legyőzésében. "Azt akarom, hogy az apám győzzön. Tudom, hogy képes rendbe tenni ezt az országot, hogy képes gondoskodni a rászorulókról, és szerintem remek munkát végez majd" - szögezte le ifjabb Donald Trump.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.