Dallasi erőszak

A megölt dallasi merénylőből Afganisztán csinált vadállatot

A rendőrség végül robotra szerelt bombával likvidálta.

2016.07.12 08:45MTI

Micah Johnson édesanyja szerint a fiát a hadsereg változtatta meg, főleg az Afganisztánban teljesített szolgálat - mondta a Dallasban rendőröket gyilkoló, majd megölt férfi édesanyja a TheBlaze című internetes portálnak adott videointerjújában, amely hétfőn került nyilvánosságra.

Delphine Johnson elmondta, hogy Micah kisgyermekként rendőr akart lenni, de a hat évig tartó tartalékos szolgálat és az afganisztáni misszió teljesen kifordította őt önmagából. "A katonaság nem olyan volt, amilyennek ő elképzelte, kiábrándult volt" - fogalmazott Delphine Johnson. Hozzátette: az is lehet, hogy a hadsereg nem felelt meg fia elvárásainak, annak a képnek, amelyet önmagában kialakított róla.

Megszólalt a TheBlaze videójában az orvlövész édesapja, James Johnson is. Könnyekkel küszködve, láthatóan nagyon rossz idegállapotban, szinte dadogva mondta: soha nem gondolta volna, hogy a fia ilyesmit követ el. "Ennek semmi előjelét nem láttam" - tette hozzá.

A 25 éves afroamerikai Micah Johnson - akit az afganisztáni szolgálatból hazaküldtek, mert egyik női katonatársát szexuálisan zaklatta - csütörtökön este a hatósági túlkapások ellen rendezett békés tüntetést biztosító rendőröket gyilkolt. Öten meghaltak, hatan súlyos sérülésekkel még mindig kórházban fekszenek. A rendőrség végül robotra szerelt bombával likvidálta őt. De előtte, miközben két órán keresztül tárgyalt a rendőrség képviselőjével, a lövöldözés közben állandóan nevetgélt, énekelt s azt kérdezgette, hogy hány rendőrt ölt már meg. A rendőrség közlése szerint már akkor elmondta a túsztárgyalónak: csakis fehér rendőröket akart meggyilkolni, hogy "megbüntesse" őket a feketék elleni túlkapásokért. David Brown dallasi rendőrfőnök már szombaton elmondta, hogy az orvlövész csakis fekete túsztárgyalóval volt hajlandó alkudozásokba bocsátkozni, bár Brown arról nem szólt, hogy a rendőrség teljesítette-e a kérést.

A The Blaze-nek adott videóinterjújában az édesapa, James Johnson mindezt igen különösnek találta, mert - mint mondta - a fia soha nem hozakodott elő ilyesmivel, a mostohaanyja is fehér asszony.

A rendőrség a merénylő lakását átkutatva arra a meggyőződésre jutott, hogy Micah Johnson további merényleteket akart elkövetni. A Dallas egyik elővárosában lévő lakásban ugyanis bombák készítésére alkalmas anyagokat, nagyon sok kézifegyvert, köztük félautomata kézifegyvereket is találtak.

David Brown, a dallasi rendőrség vezetője hétfőn is sajtótájékoztatót tartott, s ezen közölte, hogy a rendőrség jelenleg Micah Johnson számítógépét és mobiltelefonjait vizsgálja. Ki akarja ugyanis deríteni, voltak-e a férfinak cinkostársai, vagy segített-e neki valaki a merénylet előkészítésében. Azt már feltérképezték, hogy Johnson nagyon aktív volt különböző internetes közösségi portálokon, és számos, magát fekete polgárjogi harcosnak nevező csoportnak jelezte rokonszenvét. A megkeresett csoportok azt mondták a rendőrségnek, hogy nem volt kapcsolatuk Johnsonnal, még csak nem is ismerték őt.

Közben a dallasi rendőrfőnökről is kiderült, hogy rendőrséggel kapcsolatos családi tragédia terhét hordozza. 2010 júniusában, alig pár héttel a kinevezését követően egy fiatal dallasi rendőrt agyonlőttek. A tettes az ő 27 éves fia, David O'Neal Brown volt. Az ifjabb Brown egy békés családapát lőtt le, majd a védelmére siető rendőrt is megölte, aki a halála előtt még egy sorozatot eresztett David O'Neal Brownba. A rendőrfőnök akkor szabadságra ment, de nem mondott le.

A helyi lapok tudósítása szerint Brown öccsét, aki szintén rendőr volt, egy kábítószerkereskedő lőtte agyon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.