Elismerés

Először neveztek ki nőt a NATO főtitkár-helyettesének

Ő a második női magas rangú vezető a katonai szövetségben, mert a nápolyi NATO-központ regionális vezetőjének júniusban Michelle Howard amerikai tengernagyot nevezték ki.

2016.06.27 20:55MTI

Az amerikai Rose Gottemoellert, John Kerry amerikai külügyminiszter egyik helyettesét nevezték ki Brüsszelben a NATO főtitkár-helyettesének - közölte a szövetség hétfőn. Rose Gottemoeller személyében először tölti be nő e tisztséget.

Rose Gottemoeller Oroszország-szakértő kinevezésekor Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy a döntés tudatos választás eredménye, amely szerint több nőt kívánnak bevonni a katonai szövetség vezetésébe.

A főtitkár aláhúzta: Gottemoeller szakmai tapasztalata a NATO nemzetközi biztonságpolitikai munkáját segíti majd, különös tekintettel a fegyverzetellenőrzésre és az orosz kapcsolatokra.

A tájékoztatás szerint a főtitkár-helyettes októberben lép majd hivatalba. A posztot 2012 óta betöltő, ugyancsak amerikai Alexander Vershbow-t váltja a poszton.

A NATO arról is tájékoztatott, hogy Gottemoeller a második női magas rangú vezető a katonai szövetségben, mert a nápolyi NATO-központ regionális vezetőjének júniusban Michelle Howard amerikai tengernagyot nevezték ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.