Bizalmatlansági indítvány Corbyn ellen

Brexit - Sorra távoznak a munkáspárti árnyékkormány tagjai

Sorra jelentették be lemondásukat vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának tagjai, igyekezve kikényszeríteni a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje, Jeremy Corbyn távozását.

2016.06.26 15:03MTI

Corbyn ellen két munkáspárti képviselő bizalmatlansági indítványt is benyújtott, amelyről várhatóan hétfőn tárgyal a Labour parlamenti frakciója.

Jeremy Corbyn vasárnap menesztette árnyékkormányának egyik legtekintélyesebb tagját, Hilary Benn külügyminiszter-jelöltet, azzal a váddal, hogy Benn "puccsot" készített elő ellene.

Benn ezt vasárnap cáfolta, ám délutánig a munkáspárti árnyékkormány hét másik tagja jelentette be távozását.

A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolják a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson, amelyen a brit választók többsége a kilépésre voksolt.

Hilary Benn, a menesztett külügyminiszter-jelölt vasárnap a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Jeremy Corbyn "jó és tisztességes ember, de nem vezetőnek való". Hozzátette, hogy a jelenlegi kritikus időszakban a Munkáspártnak erős és hatékony vezetőre van szüksége, aki képes a kormány elszámoltatására. "Most nincs ilyen vezetőnk, és nincs meg a bizalom (a párton belül) abban sem, hogy választást tudnánk nyerni, ha Jeremy marad a vezetőnk" - mondta Benn.

Corbyn első számú szövetségese, John McDonnell, a Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje ugyanebben a politikai interjúműsorban azonban kijelentette, hogy Corbyn "nem megy sehova" a párt éléről. McDonnell szerint a Corbyn ellen forduló Labour-képviselők "nem sokat aludhattak" az EU-népszavazás eredményének ismertté válása óta, de "ha most mindannyian kiveszünk egy nap szabadságot, és alszunk rá egyet, akkor minden a helyére zökken".

Vasárnap 175 ezernél több aláírás gyűlt össze azon az online petíción, amelyet Jeremy Corbyn támogatására indítottak a Munkáspárton belüli hívei.

A 67 éves Corbynt tavaly szeptemberben választották a Munkáspárt élére földcsuszamlásszerű többséggel. A korábban teljesen esélytelennek tartott veterán politikusra a vezetőválasztásra jogosult tagok csaknem kétharmada szavazott.

Corbyn elődje, Ed Miliband a Munkáspárt által a tavaly május parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozott a párt éléről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.