Kilépés

Brexit - A népszavazás eredményének figyelmen kívül hagyását szorgalmazzák

A csütörtöki népszavazáson a szavazók 51,9 százaléka szavazott arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

2016.06.26 12:50MTI

David Lammy munkáspárti parlamenti képviselő azzal a felszólítással fordult képviselőtársaihoz, hogy hagyják figyelmen kívül az uniós tagságról tartott népszavazás eredményét - jelentette szombat este a The Independent című brit lap honlapja.

A politikus arra kérte a londoni törvényhozást, hogy "vessen véget ennek az őrületnek", és utasítsa el az Európai Unióból való kilépésre vonatkozó döntést.

"Ébresztő! Nem kell ezt tennünk" - írta a Twitteren a politikus, aki arra hivatkozik, hogy a csütörtöki népszavazás pusztán véleménynyilvánító referendum volt, semmire sem kötelezi a parlamentet.

"Véget vethetünk ennek az őrületnek, s lezárhatjuk ezt a rémálmot egy parlamenti szavazással. A szuverén parlamentnek kell döntenie arról, hogy kilépjünk-e az EU-ból" - írta közleményében a munkáspárti politikus, aki szerint a kilépéspártiak érvei pillanatok alatt szertefoszlottak, és néhányan a szavazatukat is megváltoztatnák, ha lenne rá lehetőség.

"Ne pusztítsuk el a gazdaságunkat alaptalan hazugságok és Boris Johnson elbizakodott ambíciói miatt" - fogalmazott Lammy.

A csütörtöki népszavazáson a szavazók 51,9 százaléka szavazott arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A The Independent megjegyzi: bár jogilag a parlament megteheti, hogy figyelmen kívül hagyja a népszavazást, ez valószínűleg hatalmas felzúdulást keltene a kilépésre szavazók körében.

"Hogy megakadályozza a Brexitet, a kormánynak csak annyit kell tennie, hogy nem tesz semmit" - állapítja meg a lap, amely szerint, ha - mint valószínű - a kilépés mellett kampányoló Boris Johnson lesz a miniszterelnök, várhatóan a kormányt is a Brexitet támogató híveivel tölti fel, s nem akadályozzák majd meg az ország kilépését az Európai Unióból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.