Mulatság

Cirkuszt rendeztek a pápánál, megijedt egy kistigris az egyházfőtől

Ferenc pápa megköszönte a cirkuszművészeknek és az utcai mutatványosoknak, hogy "a szépséget és a vidámságot" hintik el szerte a világban.

2016.06.16 20:11MTI

A katolikus egyházfő nagyjából 1000 cirkuszművészt és mutatványos fogadott audiencián csütörtökön a Vatikánban. A VI. Pálról elnevezett teremben egyes artistacsoportok akrobataszámokat és egyéb mutatványokat adtak elő a pápának, aki nagy érdeklődéssel és vidáman mosolyogva figyelte a produkciókat, közülük többet is megtapsolt.

Az egyházfő azt mondta, hogy nem áll távol tőle a téma. Az ünneplés és az álmélkodtatás, a szépség mestereinek nevezte a cirkuszosokat, akik "vándorlásuk közben gazdagítják a világot, mivel képesek táplálni a reményt és a bizakodást".

"Az is az irgalmasság egyik módja, hogy a szépséget és a vidámságot ültetjük el egy olykor szomorú és komor világban. Nagy-nagy köszönet ezért!" - mondta a pápa.

Instagram/franciscus

A találkozón egy állatidomár magával vitt egy kistigrist, amely megijedt, amikor a pápa meg akarta simogatni, és elszaladt. A pórázon tartott állat csak azután nyugodott meg és hagyta magát simogatni, hogy cumisüvegből tejjel itatták meg.

Az audiencián Magyarországot a 18 éves György Tibor, a Baross Imre Artistaképző növendéke képviselte egy létrán előadott produkcióval, a pápával való találkozón részt vett Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója és Tóth Edit, a Baross Imre Artistaképző tanára is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.