Vízi tragédia

Összeütközött két hajó: sokan vízbe fulladtak

A 27 holttest még mindig a tóban van, és félő, hogy több áldozat is lehet.

2016.06.12 17:43MTI

Legalább 27-en vízbe fulladtak egy hajóütközést követően a kongói Mai-Ndombe-tavon - közölte vasárnap az ENSZ támogatta Radio Okapi rádióadó. Az értesülések szerint az egyik hajó felborult az ütközést követően.

Massamba Malika, Mai-Ndombe kormányzó-helyettese a rádió műsorában elmondta: a két hajó egymással szemben haladt Inongo és Bokoro települések között, és hogy ne kerüljenek ködbe, át lettek irányítva egy másik útvonalra, ami végül az ütközéshez vezetett.

A tisztségviselő szerint a 27 holttest még mindig a tóban van, és félő, hogy több áldozata is lehet az ütközésnek. A baleset szombat késő este történt.

Malika elmondta: nem tudni hányan voltak a felborult hajón, de nem lehettek többen 100 főnél. Egy mentőcsapat foglalkozik a holttestek kiemelésével.

Tavaly decemberben 18-an haltak meg és 70-en tűntek el egy hajószerencsétlenségben ugyanezen a tavon a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.