Székelyföldi

Mellettünk szomszédol Károly brit trónörökös

A székelyföldi Zalánpatakon levő birtokán éjszakázott Károly herceg, a brit trón várományosa.

2016.05.31 15:12MTI

Károly herceg hétfőn érkezett Romániába. Bukarestben találkozott Klaus Iohannis államfővel és Dacian Ciolos miniszterelnökkel, majd zalánpataki birtokára utazott. Az elnöki hivatal közleménye szerint elsősorban az örökségvédelemről, Verespatakról, a mezőgazdaságról, a fenntartható fejlődésről és a falusi turizmusban rejlő rendkívüli lehetőségekről tárgyaltak.

Nagy Britannia bukaresti nagykövetségének a közleménye szerint a trónörökös főleg magánjellegű programokon vesz részt Erdélyben. A Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) felkeresi a tavaly létesített Prince of Wales képzési központot. A faluban egy régi magtárat alakítottak át oktatási központtá, ahol idén 12 kurzust szerveznek falusi fiatalok számára hagyományos mesterségek tanítására. Az első képzésen szőni tanítják az érdeklődéket.

Károly herceg visszajáró vendégnek számít Romániában. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.

A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.