Terror

Robbanószerkezetet próbált elhelyezni három férfi varsói rendőrautók alá

A szerkezetek alkalmasak lettek volna a kocsik felrobbantására, a veszély valós voltát egy velük végzett kísérlet be is bizonyította.

2016.05.25 20:52MTI
Tomasz Pietrzyk/AG

A lengyel rendőrség tetten ért három, szélsőséges anarchista körökhöz közel álló férfit, amint robbanószerkezetet akartak elhelyezni két rendőrautó alá - közölte szerdán a varsói kerületi ügyészség és a fővárosi rendőrkapitányság.

A 17, 31 és 35 éves férfiak még hétfőn hajnalban próbálták az egyelőre ismeretlen összetételű, gyúlékony folyadékkal megtöltött palackokat felszerelni az egyik varsói kerületi rendőrkapitányság előtt álló két rendőrkocsira, de a hatóságok csak szerdán hozták nyilvánosságra az esetet.

A szerkezetek alkalmasak lettek volna a kocsik felrobbantására, a veszély valós voltát egy velük végzett kísérlet be is bizonyította.

Az elkövetők varsói, illetve Varsó környéki lakosok. A bíróság elrendelte három hónapos előzetes letartóztatásukat. Az ügyészség szóvivője szerdán közölte: a tettesek nem voltak hajlandóak vallomást tenni. Az általuk elkövetett bűncselekményért nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ugyancsak szerdán a wroclawi ügyészség terrorista jellegű bűntett elkövetésével gyanúsította meg azt az egyetemistát, aki a múlt héten egy szögekkel és ammóniumnitráttal töltött főzőkuktát hagyott egy városi buszban. A pokolgépet még időben eltávolították a zsúfolt járműről, de a járdán felrobbant, és egy embert könnyebben megsebesített. A fiatalember beismerte tettét, de ő sem volt hajlandó részletesebb vallomást tenni.

Minkét ügyről Krzysztof Liedel biztonsági szakértő nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A merényleteket pontosan megtervezték, megvalósításuk azonban nem egészen sikerült - állapította meg. Aggasztónak nevezte, hogy a két merényletkísérlet a júliusban esedékes nagy nemzetközi események - a varsói NATO-csúcstalálkozó, illetve a krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozó - előtt történt. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem hozná kapcsolatba a júliusi rendezvényekkel ezeket az ügyeket. "A NATO-csúcsra és az ifjúsági világtalálkozóra esetleg a dzsihád jelenthet veszélyt" - jegyezte meg.

Mariusz Mrozek, a varsói rendőrkapitányság szóvivője a szerdai sajtóértekezleten hangsúlyozta: a lengyel biztonsági erők régóta készülnek a NATO-csúcstalálkozóra, illetve a krakkói ifjúsági találkozóra. A biztonsági intézkedések célja, hogy a varsói, illetve a wroclawi incidenshez hasonló eseteket megelőzzék.

Kornelia Głowacka-Wolf/AG


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.