Lista

Ötvenmilliárd dollárra perli az amerikai pénzügyminisztériumot a Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke

Azt tartják róla, hogy anyagi támogatást nyújtott a szíriai kormánynak.

2016.05.24 21:02MTI

Ötvenmilliárd dollárra perelte az amerikai pénzügyminisztériumot Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) orosz elnöke, amiért neve felkerült az amerikai szankciós listára - jelentette az orosz média.

Iljumzsinov, aki novemberben azon vád alapján került a listára, hogy anyagi támogatást nyújtott a szíriai kormánynak, és fellépett annak érdekében, kedden a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: "Az információk hozzáférhetőségére vonatkozó törvény alapján a pénzügyminisztériumnak 90 napon belül be kellett volna mutatnia az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy Bassár el-Aszad elnököt finanszíroztam volna. Emiatt elküldtem a vonatkozó anyagokat Washingtonba, hogy azokat bírásági eljárás keretében vizsgálják meg".

Mint elmondta, mielőtt szankciós listára tették volna, három hónapot kapott az amerikai pénzügyi tárcától, hogy 200 kérdésre válaszoljon. Kifejezte készségét, hogy Washingtonba utazzon, és ott poligráfos hazugságvizsgálatnak vesse alá magát, de sem idézést nem kapott az Egyesült Államok fővárosába, sem pedig kiegészítő kérdéseket.

ILjumzsinov több orosz portálon idézett nyilatkozatában elmondta, hogy 50 milliárd dolláros kártérítést kérve beperelte az amerikai pénzügyminisztériumot.

A szankciók miatt Iljumzsinov hatáskörét a FIDE első alelnökére, Georgiosz Makropuloszra ruházta át. Korábbi nyilatkozataiban azt állította, hogy sakk-készleteket ajándékozott a szíriai vezetőknek. Az ellene folytatott vizsgálatban való együttműködését az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának is felajánlotta.

A FIDE elnöke a szankciók értelmében nem írhat alá szerződéseket és megállapodásokat az Egyesült Államokban, nem vezethet ott bankszámlát, és nem lehet 51 százaléknál magasabb részesedése amerikai cégekben.

A multimilliomos vállalkozó Kirszan Iljumzsinov, aki 1993 és 2010 között a Kalmük Köztársaság elnöke, majd vezetője volt, 1995 óta a FIDE elnöke. Tisztségében hatszor választották újra.

Iljumzsinov az is közölte a TASZSZ hírügynökséggel: a FIDE több lehetséges helyszín között mérlegeli, hogy a Magnus Carlson és Szergej Karjakin közötti sakkvilágbajnoki döntőt a New York-i polgármesteri hivatalban avagy az ottani Trump Towerben rendezzék-e meg. A két nagymester november 9. és 30. között fog megmérkőzni egymással.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.