Lezuhant az EgyptAir járata

Nem biztos, hogy tűz volt a tengerbe zuhant gépen

Három perc alatt 7 jelzés érkezett arról az egyiptomi repülőgépről, amely csütörtökön a Földközi-tengerbe zuhant. A mosdóból, a pilótafülke alól és a robotpilótánál is füstöt mutattak a szenzorok. Ennek ellenére semmi sem biztos.

2016.05.22 09:27MTI

A szakértők szerint azonban koránt sem biztos, hogy tűz volt a gépen. Hogy mi történt, még mindig nem tudni, a fekete dobozokat továbbra is kutatják a tenger mélyén. És vizsgálódnak a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is: azt keresik, történt-e mulasztás az utasok vagy a gép ellenőrzése során.
 
Katonai csónakon közelítették meg a tengeren úszó tárgyakat az egyiptomi kutatók. Egy Egyptair feliratú ruhadarabot, mentőmellény-foszlányt, fedélzeti ülésdarabokat, cipőket és bőröndöket emeltek ki a vízből. A Földközi-tengeren úszó olajfolt vezette őket a légi szerencsétlenség feltételezett helyszínére.

Most már egyre bizonyosabbá válik, hogy a repülőgép valóban az egyiptomi partok közelében, Alexandriától 290 kilométernyire zuhant a tengerbe. A fekete dobozt azonban még nem találták meg.

"Nyilvánvalóan most a gép utáni kutatás az első, illetve hogy megtaláljuk a repülőgép fekete dobozát. Az abból kinyert adatok adhatnak majd választ a történtekre "- nyilatkozta a Ean-Marc Ayrault francia külügyminiszter

A keresésben már a brit, az amerikai és a francia légierő is részt vesz. 15 francia állampolgár is utazott a gépen. A tenger felszínét figyelő pilóták, bármit is észrevesznek, azonnal jelzik a koordinátákat az egyiptomi hatóságoknak.

Az Aviaton Herald repülésbiztonsági portál szerint az ún. ACARS  adattovábbító rendszer, amely automatikusan rövid üzeneteket vált a gép és a repülésirányítás között tüzet jelzett a fedélzeten még azelőtt, hogy az Airbus éles fordulatokat tett volna, közvetlenül a zuhanás előtt. Szakértők azt mondják, a vészjelzések csak tüzet jeleztek, robbanást nem.

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint elképzelhető, hogy nem is volt füst a gépen. Az M1 esti Híradójában ezt azzal magyarázta, hogy ha a repülőgépből a túlnyomás megszökik, mert megsérül a burkolat, akkor a hirtelen lecsökkenő nyomás miatt a levegő hőmérséklete is lecsökken, és ilyenkor kicsapódik a vízpára. Az érzékelők pedig a párát és a füstöt nem tudják megkülönböztetni.

A gép által küldött adatok nem vészjelzések, azok csupán a karbantartás segítésére szolgálnak- mondta a szakértő.

Az Egyptair légitársaság gépe a párizsi Charles de Gaulle reptérről indult. A francia hatóságok a tragédia után fokozták a biztonsági ellenőrzéseket a repülőtéren. Azt is kivizsgálják, hogy nem történt-e mulasztás az utasok, illetve a gép ellenőrzése során, vagyis kerülhetett-e robbanószerkezet az Airbus fedélzetére.

Eddig sem az európai, sem az amerikai biztonsági szolgálat nem talált gyanús személyt az utaslistán, és még egyetlen szélsőséges szervezet sem jelentkezett, hogy köze lett volna a gép tragédiájához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.