Történelem

A náci Németország felett aratott győzelem napjára emlékezett több európai vezető

A francia elnök arra figyelmeztetett, hogy Európát napjainkban a széthullás fenyegeti, míg az osztrák kormányfő azt hangoztatta, hogy 1945. május 8-át soha nem szabad elfelejteni.

2016.05.08 15:24MTI

A második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 71. évfordulójára emlékezett vasárnap több európai vezető. A francia elnök arra figyelmeztetett, hogy Európát napjainkban a széthullás fenyegeti, míg az osztrák kormányfő azt hangoztatta, hogy 1945. május 8-át soha nem szabad elfelejteni.

"Európát most nem a háború, hanem a széthullás fenyegeti amiatt, hogy elfelejti, mi igazolta létrehozását" - mondta Francois Hollande francia államfő a France 2 televíziós csatornának adott nyilatkozatában. A napjainkban zajló fegyveres konfliktusokról, köztük a szíriai és iraki háborúról szólva hangsúlyozta, hogy az új generációknak tudatában kell lenniük annak, hogy mi történt a múltban, és annak is, hogy ez megismétlődhet.

A politikus vasárnap délelőtt Párizsban, a Diadalívnél elnökölt a kormány többi tagjának és más politikusoknak, köztük elődjének, Nicolas Sarkozynek részvételével tartott hagyományos ünnepi megemlékezésen. Ez volt Hollande ötéves mandátumának utolsó ilyen győzelem napi elnöklése, hiszen 2017 tavaszán elnökválasztás lesz Franciaországban.

Hollande ezt megelőzően koszorút helyezett el a Champs-Élysées sugárút másik végén lévő Charles de Gaulle néhai francia elnök szobránál, aki a második világháború végső szakaszában a francia fegyveres erőket vezette.

Ausztriában is megemlékeztek a náci Németország kapitulációjának 71. évfordulójáról. Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár hivatalában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy május 8-át sohasem szabad elfelejteni, szerinte ez a nap a "Soha többé" napja.

"Az emlékezés azt jelenti, hogy a dolgokat nevükön nevezzük" - mondta Faymann. Ez magában foglalja azt, hogy kimondjuk, mit döntött meg Európa és a világ történetének legborzasztóbb válságakor - a második világháborúban, benne "a holokauszt 6 millió meggyilkolt áldozatával". Faymann egyúttal minden olyan osztrákról megemlékezett, aki szembeszállt a nemzetiszocializmussal. "Tízezrek választották az ellenállást - és közben ezrek vesztették életüket" - hangsúlyozta a kancellár. Mint mondta, a történelem megtanítja, hogy a társadalmi béke nem egy tartós állapot, "amelyet nem lehet az egyensúlyából kimozdítani". Faymann szerint inkább az ellenkezőjét tanítja a történelem és gyakran a jelen is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.