Londoni elemzők szerint

Tavaly 167 ezren haltak meg világszerte fegyveres konfliktusokban

Tavaly 40 "aktív" fegyveres konfliktus zajlott a világban, kettővel kevesebb, mint 2014-ben.

2016.05.05 13:44MTI

Tavaly 167 ezren vesztették életüket fegyveres konfliktusokban világszerte, kevesebben, mint egy évvel korábban, a menekültek száma viszont jelentősen emelkedett - áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet csütörtökön ismertetett éves jelentésében.

A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által összeállított, a cég londoni székhelyén bemutatott felmérés - The Armed Conflict Survey 2016 - szerint tavaly 40 "aktív" fegyveres konfliktus zajlott a világban, kettővel kevesebb, mint 2014-ben. A 167 ezer halálos áldozat 13 ezerrel kevesebb, mint ahányan az előző évben életüket vesztették háborúkban és egyéb fegyveres konfliktusokban.

Az IISS a "fegyveres konfliktus" kategóriájába sorolja a háborúk mellett az olyan fegyveres erőszakcselekményeket is, mint például a mexikói kábítószer-hálózatok egymás ellen, illetve a bűnüldöző hatóságokkal folytatott hadviselése.

A jelentés szerint a tavalyi áldozatok 80 százaléka hat konfliktusövezetben halt meg: Szíriában, Mexikóban, más közép-amerikai országokban, valamint Irakban, Afganisztánban és Nigériában.

A szíriai polgárháborúnak a londoni kutatóintézet becslése szerint 2015-ben 55 ezer halálos áldozata volt.

Az IISS adatai szerint tavaly 12,1 millióan menekültek el a konfliktusövezetekből, 2,9 millióval többen, mint 2014-ben.

A menekültek teljes számát az IISS jelentése nem összegzi, de a világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International nemrégiben Londonban kiadott éves világjelentésében kimutatta, hogy világszerte több mint 60 millióan kényszerültek otthonuktól távol élni az elmúlt egy évben, közülük sokan hosszú évek óta.

Az IISS csütörtöki tanulmánya szerint a világszerte zajló fegyveres konfliktusok halálos áldozatainak száma 2010 és 2014 között folyamatosan emelkedett, annak ellenére is, hogy az aktív konfliktusok száma ugyanezen időszakban csökkent.

A tavalyi adatok utalnak ebben az évtizedben először arra, hogy az áldozatok számának növekedése is megállt. Ez azonban önmagában félrevezető, mert nem globális jelenség: a csökkenés kizárólag azt jelzi, hogy a szíriai és az iraki konfliktusokban kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, a többi konfliktusövezetben nem csökkent, sőt Afganisztánban, Nigériában, Szomáliában és Jemenben jelentősen nőtt a halálos áldozatok száma - hangsúlyozzák az IISS elemzői.

A jelentés szerint azonban továbbra is messze a szíriai háború szedi a legtöbb halálos áldozatot a világ összes fegyveres konfliktusa közül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.