Tűzeset

Sorra dobta ki gyermekeit az ablakból egy nő

Egymás után dobta ki megrémült gyermekeit egy lakás ablakán egy édesanya Dél-Koreában. Otthonuk lángra gyúlt, így nem volt más választása. Végül ő is leugrott.

2016.05.04 16:20ma.hu
screenshot

Csodával határos módon menekült meg egy égő lakásból egy édesanya, aki három gyermekével vált kis híján a tűz martalékává. Szerencséjére óriási tömeg gyűlt össze az utcán, akik gyorsan kerítettek néhány pokrócot, amit villámgyorsan kifeszítettek.

Az utolsó volt a legnehezebb

A helyszínen sétáló amerikai katonák elmondták a Sky News-nak, hogy eleinte mindenki csak azt látta, hogy a fiatal nő egy csecsemőt tart ki az ablakon, a kettővel alatta levő lakásból pedig dől a sűrű fekete füst. Ezután mindenki takarókat hozott, nem sokkal később pedig lepottyant az első gyermek. Ekkor még édesanyja sem tudta, pontosan mi fog történni. De miután elkapták a kicsit, utána gyorsan utánadobta a második gyereket.

A tömeg minden egyes kidobott gyermek után sikoltozni kezdett és felemelték a kezüket a magasba.

A katonák elmondták, hogy az utolsó gyermeket valamiért nagyon nem akarta elengedni az édesanya, állításuk szerint alig tudták nézni, ahogy szorítja magához, és ordítva könyörögtek neki, hogy dobja végre le a kicsit.

Mikor ledobta, és kicsivel később utána ugrott, a tűz már szinte teljesen elnyelte az épületet, a nő is alig látszódott.

Mindhárman sérülések nélkül megúszták a négy emeletes zuhanást, melyet az egyik járókelő vett fel mobilján.



Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.