ENSZ

100 ezer menekült indulhat meg Líbiából

2016 első negyedévében 24 ezren kerekedtek fel Líbiából, hogy Európába jussanak, ezért az idén szinte biztosak lehetünk abban, hogy legkevesebb százezer menekült kísérli meg a tengeri utat.

2016.05.01 09:36MTI

Idén százezer menekült indulhat útnak Líbiából Európa felé - mondta az ENSZ líbiai különmegbízottja a Welt am Sonntag című német lapnak. Martin Kobler szerint amíg az észak-afrikai országban nincs működőképes kormányzat, senki sem tudja a menekültügyet hatékonyan megoldani. Becslések szerint 2016 első negyedévében 24 ezren kerekedtek fel Líbiából, hogy Európába jussanak. A német diplomata úgy vélte, nem jelent megoldást a problémára az Európai Uniónak az embercsempészet felszámolását célzó, Sophia elnevezésű tengeri missziója a líbiai partoknál, szerinte ez inkább vonzza a migránsokat.

A vasárnap megjelent interjúban a német diplomata úgy vélte, ameddig az észak-afrikai országban nincs működőképes kormányzat, senki sem tudja a menekültkérdést hatékonyan megoldani.

Becslések szerint 2016 első negyedévében 24 ezren kerekedtek fel Líbiából, hogy Európába jussanak, ezen felül az eddigi, hidegebb hónapokban sokkal nehezebb az átkelés a Földközi-tengeren. Ha mindezt számításba vesszük, akkor idén szinte biztosak lehetünk abban, hogy legkevesebb százezer menekült kísérli meg a tengeri utat Európába - fejtette ki Kobler.

A német diplomata úgy vélte, nem jelent megoldást a problémára az Európai Uniónak az embercsempészet felszámolását célzó, Sophia elnevezésű tengeri missziója a líbiai partoknál.

"A Sophia művelet inkább egy olyan tényező, ami vonzza a migránsokat" - hangsúlyozta Kobler. "

A csempészek egy csepp üzemanyag nélkül kivontatják a nyílt vízre a hajókat, majd felhívják a segélyhívó számot, mert tudják, hogy az EU hajói megmentik az embereket" - magyarázta a különmegbízott.

Egy olasz teherhajó 26 bajba jutott migránst mentett ki szombaton a háborgó tengerből a líbiai partok közelében, ahol ez utóbbiaknak a gumicsónakja akkorra már majdnem elsüllyedt, ugyanakkor 84 ember szinte biztosan a vízbe fulladt.

Miután az úgynevezett balkáni útvonalat lezárták, a NATO járőrhajói a Földközi-tenger keleti medencéjében akadályozni próbálják a migránsok eljutását Európába, valamint az Európai Unió megállapodást kötött Törökországgal a Görögországba átjutott, de menedékstátusra nem jogosult migránsok visszatoloncolásáról, szakértők szerint a migránsok ismét egyre inkább Líbiából próbálnak majd átjutni Európába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.