Fedezet

"Rendes" munkával pótolja bevételkiesését az Iszlám Állam

Dollármilliókat keres halászattal és autókereskedelemmel a dzsihadista szervezet.

2016.04.29 07:34MTI

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet Irakban dollármilliókat keres halgazdaságaival és autókereskedelemmel, amiből pótolni próbálja a harci cselekmények miatt kieső olajbevételeit - derül ki egy csütörtökön közzé tett iraki igazságügyi jelentésből.

Biztonsági szakértők egykor az IÁ éves bevételét 2,9 milliárd dollárra becsülték, aminek jelentős hányada az iraki és szíriai olaj- és gázlelőhelyek bevételeiből származott.

Az Egyesült Államok vezette katonai koalíció célzottan támadta a szélsőségesek pénzügyi infrastruktúráját, légicsapásokkal csökkentve az iszlamisták kőolaj kinyerési, finomítási és szállítási lehetőségeit, így mérsékelve jelentős mértékben a szervezet harcosainak juttatásait.

Ugyanakkor az Irak harmadát elfoglaló IÁ, amely 2014-ben önjelölt kalifátust kiáltott ki, látszólag alkalmazkodik az újonnan felmerülő nehézségekhez. Néhány esetben újraélesztették korábban gyümölcsöző vállalkozásaikat, például a halgazdaságokat.

"A terroristák jelenlegi pénzügyi rendszere megváltozott ahhoz képest, ami a kalifátus meghirdetése idején volt két évvel ezelőtt. Miután a fegyveres erők visszafoglaltak számos olajmezőt az IÁ-tól, a dzsihadisták nem a hagyományos módszerekhez nyúltak vissza tevékenységük és harcosaik finanszírozásához" - derül ki Irak központi vizsgálóbíróságának jelentéséből.

Az irat szerint a Bagdadtól északra lévő több száz tó halászatából havonta millió dolláros bevételre tesz szert az IÁ. A halgazdaságok korábbi tulajdonosai vagy elmenekültek, vagy együttműködnek a dzsihadistákkal, hogy ne essen bántódásuk.

"Az IÁ pénzügyi központként kezeli a Bagdadtól északra fekvő úgynevezett tartományát, amely a szervezet elsődleges pénzügyi forrásának számít, különösen a fővárosban", ahol gyakran követnek el pokolgépes támadásokat a biztonsági erők és a síita lakosság ellen - olvasható az iratban.

A halgazdaságok már 2007 óta a szélsőségesek bevételi forrásának számítanak, amikor még az IÁ egyik elődszervezete, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat küzdött az amerikai megszálló csapatokkal Irakban. Ugyanakkor a jelentés szerint csak az idén került a hatóságok figyelmébe az iszlamisták ezen bevételi forrása.

Az IÁ megadóztatja a termőföldeket, 10 százalékos adót vet ki a baromfitartásra, és más illetékeket is kiszab importált áruk széles körére - derül ki a dokumentumból.

Új bevételi forrást jelentenek a dzsihadistáknak az autókereskedések és az iraki állam egykori tulajdonában álló gyárak termelése is.

Az amerikai székhelyű IHS globális stratégiai elemző és kockázatértékelő csoport szerint az IÁ bevételei nagyjából harmadával estek vissza a tavaly nyári időszakéhoz képest, havonta 56 millió dollárra.

A jelentés ugyanakkor leszögezi: továbbra is a szíriai olajcsempészet jelenti a dzsihadisták legfőbb pénzügyi forrását.

Az iraki dokumentum részben elfogott IÁ gyanúsítottak vallomásain alapszik, akik leírták a pénzek útját az IÁ moszuli "pénzügyminisztériumába", a Bajt al-Malba, ahonnan később azok szétosztásra kerülnek az önjelölt kalifátus tartományai között.

"A szervezet az ellenőrzésén kívül eső területekre pénzügyi átutalásokat végző irodákon keresztül juttatja el a forrásokat, először Erbilbe, és onnan aztán Irak más tartományaiba" - ismerteti a jelentés.

A dokumentum kitér arra is, hogy az iszlamisták harcosai zsoldjukon felül lakbérkedvezményben, négy gyerek után járó pénzjutalomban, illetve alkalmi juttatásokban is részesülhetnek. Utóbbira példa Moszul 2014-ben történt elfoglalása, amikor az IÁ harcosai fejenként 1000 dolláros jutalmat kaptak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.