Földrengés

Segélycsapatot küldtek Ecuadorba a baptisták

Magyar és amerikai szakemberekből álló segélycsapatot küldtek a baptisták a földrengés sújtotta Ecuadorba hétfőn.

2016.04.18 17:48MTI

A Baptista Szeretetszolgálat közleménye szerint a magyar vezetésű "Rescue24" csatlakozik a helyi mentőalakulatokhoz, hogy segítsék a helyszínen dolgozó ecuadori baptisták munkáját. Kifejtették: igyekeznek mielőbb segíteni a legsürgetőbb feladatokban, mint például az ivóvízellátásban, az átmeneti szálláshelyek biztosításásban és az orvosi segítségnyújtásban. Feladatuk lesz a Texasból már indulásra kész baptista egészségügyi segélyszállítmány fogadásának előkészítése is - írta a szeretetszolgálat.

Ecuador partjait nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint szombat este. A földmozgás a legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékét érintette, de azt szerte az országban érezni lehetett. Legfrissebb hírek szerint az első, pusztító földrengést 230 utórengés követte. Hat tartományban szükségállapotot hirdettek.

Rafael Correa államfő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a földrengés legkevesebb 272 halálos áldozatot követelt, a sérültek száma meghaladja a 2060-at.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.