Győztek a nemek

Az ukrán elnök szerint a hollandiai népszavazás Európa egysége elleni támadás

"Az EU-ukrán társulási egyezményről tartott hollandiai népszavazás szervezőinek valódi célja az volt, hogy támadást intézzenek Európa egysége, az európai értékek kiterjesztése ellen."

2016.04.07 10:32MTI

A nem hivatalos végeredmény szerint a szerdán tartott referendumon a résztvevők több mint 61 százaléka utasította el az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását. A népszavazás érvényes volt, a választásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé.

Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön a Twitter közösségi hálózaton közzétett videóüzenetében hangsúlyozta, hogy mivel a referendum nem kötelező érvényű volt, eredménye "stratégiailag nem jelent akadályt Ukrajna Európába vezető útján". Köszönetet mondott egyben azoknak a hollandoknak, akik támogatták az EU-ukrán társulási megállapodást, és azoknak is, akik a kampányban népszerűsítették Ukrajnát.

Az elnökkel együtt Tokióban tartózkodó Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter újságírók előtt szintén azt emelte ki, hogy a népszavazás eredménye nincs hatással a társulási egyezmény gyakorlati alkalmazására, így a szabadkereskedelemre, illetve az ágazati együttműködésre vonatkozó részeinek megvalósítása "nyugodtan halad előre". Hozzátette, hogy Kijev változatlanul folytatja együttműködését az illetékes brüsszeli szervekkel.

A miniszter szavai szerint a népszavazás eredményéből erősen kiérződött a hollandok Európához való viszonya, valamint mutatja, hogy az euroszkeptikusok táborát sikeresen mozgósították.

"Mindazonáltal az ukrán fél egy kicsit jobb eredményre számított. Mi mindig bízunk a győzelemben és küzdenünk kell érte, ezért Ukrajna nem áll le, hanem továbbhalad az európai integráció útján" - szögezte le Klimkin.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.